|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Cs. Gyimesi Éva sorsa
|
London, 1989. július 2. (BBC, Panoráma) - Az Erdélyi Magyar Hírügynökség, a romániai emberi jogok szemmel tartására alakult bizottság kiadványa jelentéssorozatban számolt be az erdélyi magyar értelmiség üldöztetéséről, most elsősorban Cs. Gyimesi Éva sorsáról. - Június 25-ikén a Nemzetközi Emberi Jogok Ligája az emberi jogok román és magyar ligájának magyar javaslatára táviratot küldött Ceausescu román elnökhöz. A távirat ezt mondja: "A jelenleg Párizsban ülésező Nemzetközi Emberi Jogok Szövetségének 30-ik kongresszusa értesült több emberi jogi aktivista letartóztatásáról Romániában. Ezért azzal a nyomatékos kéréssel fordul a román hatóságokhoz, hogy szüntesse be azok zaklatását, akik egyet nem értésüket fejezték ki országuk gazdasági, társadalmi és kulturpolitikájával szemben. Elsősorban Doina Cornea asszony és Cs. Gyimesi Éva, akiket ezekben a napokban fosztanak meg szabadságuktól". Az Erdélyi Magyar Sajtószolgálat június 21-iki kolozsvári keltezéssel tudósított, hogy Cs. Gyimesi Éva, aki 1946-ban született Kolozsvárott, ugyanott az irodalom egyetemi tanára. Jó viszonyban volt Doina Cornea asszonnyal és kétségkívül letartóztatásának ez az egyik oka. Otthonát átkutatták, őt a rendőrségre vitték, kihallgatása közben súlyosan megalázták, telefonját kikapcsolták. A brutális kihallgatás három napig tartott. Ezt megelőzően március 15-ikén az Erdélyi Magyar Sajtószolgálat angol nyelven megjelent kiadványa arról tett jelentést, hogy a magyar nemzeti ünnep előtt a prominens romániai magyar értelmiségiek fenyegető hangú leveleket kaptak, hogy meg ne próbáljanak az emberi jogok romániai megsértése ellen tiltakozni. A levélhez egy újságcikk kópiája volt csatolva. Ez volt az a cikk, amelyik kampányt indított annak a hat román pártvezetőnek bíróság elé állítása érdekében, akik bírálni merték Ceausescut. (folyt.)
1989. július 2., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|