|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Ceausescu - nyilatkozat (3.rész)
|
,,Románia egységes nemzeti állam. A román nép kialakulása jó 2000 évvel ezelőtt kezdődött meg. A történelem során, egy bizonyos időszakban itt más nemzetiségű állampolgárok - főként magyar, német és más származásuak - is letelepedtek. A történelmi igazság megköveteli, hogy elmondjuk, egy bizonyos időben, amikor Erdély osztrák-magyar uralom alatt volt, elnemzetietlenítési politikát és arra irányuló kényszerítési politikát folytattak, hogy a román származású állampolgárok lemondjanak nemzetiségükről. Számos bizonyíték van és maga Marx - akit nem lehet valamilyen formában azzal gyanúsítani, hogy részrehajló lett volna a románok irányában - beszélt erről. Mi úgy véltük és úgy véljük, hogy az arra irányuló próbálkozás, hogy az embereket nemzetiségek szerint osszák fel, mindig csakis a reakciós kapitalista köröket szolgálta, azokat, amelyek el akarták nyomni a népeket, biztosítani akarták uralmukat. Amit egyébként most is tesznek. Pontosan ebből kiindulva, az ország alkotmányában és a gyakorlatban teljes jogegyenlőséget biztosítottunk minden állampolgár számára. A gazdasági-társadalmi fejlesztéssel pedig megteremtettük az anyagi alapot ahhoz, hogy valamennyi állampolgár élhessen ezekkel a jogokkal. Amikor ugyanis az embereknek nincsenek biztosítva a jó munka-, tanulási, életfeltételek, semmilyen módon nem lehet jogegyenlőségről beszélni. Senki sem mondhatja Romániában, hogy származása miatt korlátozzák a lehetőségét annak, hogy egyik vagy másik területen dolgozzon, korlátozzák jövedelmét vagy más egyebeket. Ugyanúgy senki sem mondhatja, hogy nincsenek biztosítva a tanulási feltételek a saját nyelven mindazok számára, akik ezt akarják, az illető nyelveken megjelenő sajtó, irodalom pedig ismert, mivel nyilvános. A színházak száma, a kulturális tevékenység a más nemzetiségűek nyelvén ugyanilyen formában jól ismert. (folyt.)
1989. július 1., szombat 19:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|