|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Erdélyi menekültek nyílt levele Bush elnökhöz
"Mi, az Erdélyből menekültek, még összeszűkült gyomorral,
félelemtől átitatva, hontalanul, napi szellemi és anyagi
feladatokkal küszködve nem politizálunk, de számítunk a reformok, a
nemzetközi összefogás családegyesítő hatására, melyben az Ön
közreműködését is kérjük."
BBC, Panoráma:
Mindszenty ellen koholt vádakat is hoztak
"Perének felülvizsgálatakor a hatóságoknak óvatosan kell lépniük,
mivel miközben elítélik a nyilvánvaló igazságtalanságot, úgy tűnhet,
jóváhagyják Mindszenty eszméit. Magyarországon sokan mártírnak
tekintik, a hatóságok pedig nyilvánvalóan nem szeretnék, ha a
jelenlegi bizonytalan politikai helyzetbe még vallásos szenvedélyek
is vegyülnének."
|
|
|
|
|
|
|
Munkanélküli-segély - Sajtótájékoztató (2. rész)
|
A foglalkoztatási alap összege az idén 2.4 milliárd forint. Ebből fedezi a költségvetés a munkanélküliek segélyezését, és várhatóan az idén is 700 millió forintot költ munkahely-teremtő beruházásokra. A cél az, hogy ezek a beruházások az eddigieknél is jobban igazodjanak a termékszerkezet-váltáshoz. Ez csak úgy valósítható meg, ha a vállalatok és a népgazdaság foglalkoztatáspolitikai érdekei a korábbiaknál jobban összhangba hozhatók. Ennek érdekében az ÁBMH még az idén egy-egy átképzési, oktatási központot hoz létre Borsod és Baranya megyében. E központokban a Művelődési Minisztériummal és a helyi egyetemekkel, szakmunkásképző intézetekkel együttműködve kizárólag munkanélkülieket képeznek át azokra a szakmákra, amelyeket a vállalatok igényelnek. Az ÁBMH-ban tartott sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az idén korszerűsíteni kívánják az újrakezdési kölcsön odaítélését. Eddig a maximálisan 300 ezer forint újrakezdési kölcsönt az OTP folyósította az érintetteknek. Az eljárás túl hosszadalmas és bürokratikus volt. Az ÁBMH most körlevéllel fordult a kereskedelmi bankokhoz, és ebben kérte, hogy kapcsolódjanak be a kölcsönök kihelyezésébe. (MTI)
1989. január 5., csütörtök 16:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|