|
|
 |
|
 |
Kitüntetések, poszthumusz díjak
|
-------------------------------
München, 1990. március 13. (SZER, Magyar híradó) - A
Kossuth-díjat adni szokták, nem kapni. Az Aczél-féle kultúrpolitika
tömör megfogalmazása a hatvanas években született. Ha elnézzük a ma
Kossuth-díjjal, Széchenyi-díjjal kitüntetettek névsorát, vagy az
Érdemes- és a Kiváló Művészeket - láthatjuk: bőven volt mit
törleszteni. De vajon ennek a kormánynak a feladata a törlesztés?
Lángh Júlia jelentkezik Budapestről:
- Jóvátétel, rehabilitáció - a búcsú úriemberi, gesztusok
vannak. A hatalom jelzi, hogy tisztása mossa lelkiismeretét. Sőt még
azt is, hogy megbékélt, hiszen jutalmat ad azoknak, akiket korábban
büntetett. A Parlament aranyló kupolatermében fejet hajt Márai
Sándor, Hamvas Béla, Bibó István emléke előtt - poszthumusz
Kossuth-, illetve Széchenyi-díjat ítélve nekik.
Az, hogy a Kossuth-díj nálunk becsület és dicsőség dolga, már
elvezetett odáig, hogy nyilvánosan is föltétetett a kérdés: nem
szégyen ez inkább egy kicsit? - Aztán mégis - nemzeti intézményként
megőrizve - tisztábbra mosatott a mellé társított Széchenyi-díj
nevével.
Három olyan író kapott ma Kossuth-díjat, akinek a jelenlegi
kormány pártjának jogelődje publikációit letiltotta, nevüket leírni
sem volt szabad, akiket molesztáltak, vegzáltak, házkutattak és
határon megmotoztak, emigrációra próbáltak rávenni, vagy útlevelüket
betiltották. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|