|
|
|
|
Miskolcon létesül az első regionális átképző központ - Többféle szakmára oktatnak majd (1. rész)
|
1989. július 12., szerda - A kormány döntése szerint az ország első regionális átképző központját Miskolcon hozzák létre. Az oktatási bázist - amelynek Nyíregyházán és Ózdon is működik majd kirendeltsége - 4OO-5OO millió forintos költséggel, a Világbank támogatásával alakítják ki 1991 végére. E döntés jelentős ellenérzést váltott ki a felnőttoktatásban érintett intézmények és vállalatok körében. Egyes szervezetek írásban is tiltakoztak azért, hogy miért költik ilyen új beruházásra az állam pénzét, amikor erre a célra a már meglévő intézményeket is igénybe vehetnék.
Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban ezzel kapcsolatban elmondták az MTI munkatársának, hogy a gazdasági szerkezetváltás nem valósítható meg a dolgozók tömeges átképzése nélkül. A szakképzetlenek már most is nehezen találnak maguknak új munkahelyet. Borsodban például a munkára váró segédmunkások közül csak minden ötödiknek jut egy állásajánlat. Az átképzések megkezdésekor úgy tűnt, hogy a meglévő oktatási intézményekben megoldható a munkanélküliek szakképzése még akkor is, ha számuk jelentősen növekedne. Időközben azonban kiderült, hogy más megoldásra is szükség van. A szakképzési lehetőségek korántsem olyan szélesek, mint ahogy arról korábban szó volt. Az oktatási programok nem igazodnak a munkanélküliek sajátos helyzetéhez. Így például a munkanélküliekkel való foglalkozást nem lehet nyáron azért felfüggeszteni, mert az iskolák szünetet tartanak. A hagyományos, a munkanélküliek sajátos helyzetét figyelmen kívül hagyó oktatási programok hatékonyságát megkérdőjelezi az a tény is, hogy az átképző tanfolyamokon eddig általában igen nagy volt a lemorzsolódás. (folyt.köv.)
1989. július 11., kedd 23:55
|
Vissza »
|
|
Miskolcon létesül az első regionális átképző központ - Többféle szakmára oktatnak majd (2. rész)
|
A munkaügyi szakemberek úgy vélekednek, hogy az átképzések egy része megvalósítható az eddigi formák szerint, de szükség van olyan képzési lehetőségekre is, amelyekkel jobban segíthethető a munkanélküliek újbóli elhelyezkedése. Így például tekintettel kell lenni arra, hogy a munkanélküliek jelentős része olyan, kevésbé iskolázott emberek közül kerül ki, akiket először még tanulni is meg kell tanítani, s csak utána lehet bevonni valamilyen szakmai képzésbe. Ugyanakkor megoldásra váró probléma az is, hogy ma Magyarországon egyénileg nem igen lehet bekapcsolódni az átképzésbe, s még nehezebb olyan intézményt találni, ahol az elméleti és a szakmai képzést együtt, egy helyen oldják meg. Az első regionális átképző központ helyének kiválasztásakor alapvető szempont volt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár megyében a legrosszabb a foglalkoztatási helyzet. Itt a munkanélküliek amúgy is jelentős táborában sok a szakképzetlen, ugyanakkor a szerkezetváltás már a szakképzettek foglalkoztatásában is erőteljesen érezteti hatását. Az elképzelések szerint az átképző központban egyidejűleg csaknem 400 ember elméleti és gyakorlati oktatására nyílna lehetőség, több szakmában. A gyakorlati képzés során a résztvevők ugyanúgy megismerkednek a legmodernebb technikával, mint a hagyományos szakmai fogásokkal. Az elméleti oktatás is a szakismeretekre koncentrálódna, így a képzés ideje általában nem haladná meg az egy évet. Szó van arról, hogy az összetett munkakörökben - mint például a festő-mázoló-tapétázó - lehetőség lenne csupán az egyik szakma elsajátítására is, s ki-ki saját képességei szerint gyarapíthatná a továbbiakban a szakismereteit. Az elképzelések között szerepel kisvállalkozói tanácsadó szolgálat indítása is. Az átképző központ tevékenységének kialakításához külföldi szakértők segítségét is igénybe veszik, hiszen a munkanélküliekkel való foglalkozás az iparilag fejlett országokban külön szakma, s a hagyományos oktatási rendszertől elkülönítve történik. A konkrét oktatási programok kidolgozásába pedig bevonják a különféle egyetemek, főiskolák, középfokú oktatási intézmények munkatársait is. Mivel az ország északi térségében az infrastruktúra fejlesztése sokáig nem halogatható, a hagyományos ipari szakmák mellett felvetődött a hírközléssel, a pénzügyi kérdésekkel, valamint általában véve az elektronikus adatfeldolgozással, illetve a vendéglátással, az idegenforgalommal kapcsolatos szakismeretek oktatásának lehetősége a térségben. (MTI)
1989. július 11., kedd 23:55
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|