|
|
|
|
Ausztria - fegyverexport
|
Bécs, 1989. július 11. kedd (Reuter) - Ausztria semlegességének megőrzése érdekében be kell tiltani az osztrák fegyverexportot - javasolta kedden Franz Vranitzky kancellár az egyre terebélyesedő Noricum-botrány kapcsán.
A közelmúltban pattant ki, hogy a Noricum osztrák állami vállalat 1985-86-ban mintegy 300 millió dollár értékben adott el fegyvereket és lőszert Iránnak, legtöbbször harmadik ország közvetítésével. Így próbálták kijátszani azt a törvényt, amely megtiltja, hogy fegyvert adjanak el hadban álló országnak. Az Irakkal háborúzó Iránnak juttatott fegyverszállítmányokért várhatóan a bíróság elé kerül a Noricum 18 vezetője. Az igazságügyminisztérium pénteken vizsgálatot indított Fred Sinowatz volt kancellár és két minisztere ellen is, hogy kiderítse, nekik milyen szerepük volt az illegális fegyverszállításban. Vranitzky keddi rádióinterjúja szerint Ausztriában be kellene tiltani a fegyverexportot, mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy jobb ha egy semleges kis országnak nincs köze ilyesmihez. A szocialista párti kancellár javaslatáról később támogatólag szólt Josef Riegler, az Osztrák Néppárt elnöke. Robert Lichal védelmi miniszter, aki szintén a néppárt tagja, viszont óvott az elsietett, túlzó lépésektől. +++
1989. július 11., kedd 20:14
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|