|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A dunaújvárosi Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek nyilatkozata
"Gertner Sándor a Dunai
Vasmű polgári fegyveres őre, apja ,,önvédelmi,, pisztolyával, ittas
állapotban, egy lépcsőházablakon kilőtt az ott játszadozó gyermekek
közvetlen közelébe. A pisztolygolyó a szemközti falon gellert
kapott, és csak hajszálon múlott, hogy nem történt végzetes
tragédia. "
BBC, Panoráma:
A román-magyar viszony
"Mindent összevéve a magyar-román konfliktus meglehetősen súlyos.
Romániában a mintegy kétmillió főnyi elégedetlen magyar kisebbség
egyre növekvő magyarellenes hangulattal találja magát szemben.
Magyarországon pedig a Romániából érkezett több tízezer menekült
jelenléte a széleskörű románellenes hangulat tüzét szítja."
|
|
|
|
|
|
|
Országos szakszervezeti kerekasztal Bábolnán (2. rész)
|
A tanácskozás másik témájában, a kedvezményes üdültetésről az volt a kerekaszt al résztvevőinek állásfoglalása, hogy amíg a bérek nem tartalmazzák a megfelelő színvonalú üdülés elérhetőségének lehetőségeit, addig az államnak kötelessége szerepet vállalnia e szociális feladat megoldásában. Az előzetes megbeszélések szerint a kormány vállalta, hogy a költségvetés - minimum az 1990. évi szinten - biztosítja a jövő évi kedvezményes üdültetéshez való hozzájárulást. Ezzel a működőképesség fenntartható. Leszögezték ugyanakkor: az üdülőjegyekből valamennyi szakszervezet létszámának megfelelő arányban részesüljön; a támogatások már jövőre a beutaltakat és ne az üdülési szervezeteket illessék meg. A kedvezmények elosztásában el kell különíteni az állami költségvetés hozzájárulását a szakszervezetek ilyen célú támogatásától. Az előbbi valamennyi munkavállalót megilleti, míg az utóbbi az illető szakszervezetek tagjait kedvezményezi, s elosztásuk módjában a munkahelyeken jelen lévő szakszervezetek döntsenek. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 15:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Botond Károlyné, Editke útján, illetékeseknek! A meggyilkolt kapitány sírjánál, Szentesen, felejthetetlenül emlékeztek a tisztelők és máskéntgondolkodók. A szentesi harangok zúgása mellett, a trópusi hőségben is nagy számú tisztelők és máskéntgondolkodók gyűltek egybe július 8-án, a szentesi temetőben, a mártírhalált halt egykori rendőrkapitány sírjánál, annak koszorúzási ünnepségén. Emlékeztek és koszorúztak, a hatalommal szemben bátran kiálló, és ezért életével fizető Lakkos József sírjánál. Emlékeztek a meghurcolt édesapára, az öreg tanítóra, demokratára, tragikus sorsú, üldö¬ött családjára. Emlékeztek a gyilkosság eltussolására, a család likvidálását kimondó Révaira és Péter Gáborra. A nagynevű elődökről való gondolatok után a szónok a magyarok szicíliai szigetének nevezte Szentest. A 43 évvel ezelőtti szertartást végző Nyíri Sándor lelkész megismételte korabeli búcsúztatását: "Véred az ég felé kiált!" Emlékezett a lakosság, koszorúztak a máskéntgondolkodók. Szívbemarkoló!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|