|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A dunaújvárosi Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek nyilatkozata
"Gertner Sándor a Dunai
Vasmű polgári fegyveres őre, apja ,,önvédelmi,, pisztolyával, ittas
állapotban, egy lépcsőházablakon kilőtt az ott játszadozó gyermekek
közvetlen közelébe. A pisztolygolyó a szemközti falon gellert
kapott, és csak hajszálon múlott, hogy nem történt végzetes
tragédia. "
BBC, Panoráma:
A román-magyar viszony
"Mindent összevéve a magyar-román konfliktus meglehetősen súlyos.
Romániában a mintegy kétmillió főnyi elégedetlen magyar kisebbség
egyre növekvő magyarellenes hangulattal találja magát szemben.
Magyarországon pedig a Romániából érkezett több tízezer menekült
jelenléte a széleskörű románellenes hangulat tüzét szítja."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése (3. rész)
|
Szabad György köszöntő szavait követően több külföldi vendég üdvözölte a gyűlés résztvevőit. Elsőként Angelo Bernassola, a Keresztény Internacionálé alelnöke szólt elismerőleg a magyar demokratizálódási folyamatról, és kifejezte azt a kívánságát, hogy ez folytatódjék. Kiemelte: Olaszországban és az Európai Közösségben is arra várnak, hogy Magyarország része legyen Európának. Ehhez segítséget kívánnak nyújtani, mert Európának szüksége van Magyarországra - hangsúlyozta. A lengyel Szolidaritás képviselője arról szólt, hogy új korszak előtt állunk, és ez nemcsak Lengyelország és Magyarország, valamint Közép-Európa számára jelent újat, hanem talán az emberiség történetében is. A továbbiakban hangsúlyozta: Lengyelországban és Magyarországon is az a feladat, hogy a társadalom szétmorzsolása után újrateremtsük a társadalom egységét és szolidaritását. E nehéz feladat megvalósításához párbeszédkészségre és toleranciára is szükség van, a különbségeket érezve kell megtanulni az együttműködést. A nyugatnémet CDU képviselője köszönetet mondott azért, hogy Magyarország humánusan járt el az NDK-beli állampolgárok kiengedésekor. Hangsúlyozta: olyan Európa megteremtésén fáradozunk, amelyet sem falak, sem szögesdrótok nem választanak el egymástól. Végül a litván Sajudis polgárjogi mozgalom elnöke üdvözölte a résztvevőket. Az MDF II. országos gyűlése ezt követően az ügyrendről tárgyalt, s megválasztotta a levezető elnököket, valamint a különböző munkabizottságokat. Az ügyrend megtárgyalásakor soron kívül szót kért Csurka István, az MDF elnökségének tagja. Beszédében röviden visszatekintett az MDF I. országos gyűlése óta eltelt időszakra. Elöljáróban hangsúlyozta: hét hónappal ezelőtt az ország-világ elé lépés izgalmaival bizakodva néztek a jövőbe, mert úgy érezték, hogy annak kialakításában jelentős szerep vár a Magyar Demokrata Fórumra. Azok a remények csak részben váltak valóra, mert a szervezet nem gyarapodott akkorára, mint szerették volna, ugyanakkor eredményként könyvelhető el, hogy az MDF jelöltjei fényes sikert arattak a nyári időközi választásokon. Az elmúlt hét hónapban történtekkel kapcsolatban leszögezte: örülhetünk, mert egy diktatúra szétesésének végét éljük, és a Magyar Demokrata Fórum büszke lehet arra, hogy főszereplője volt ennek a folyamatnak, az egyik ék volt, amely szétvágta a diktatórikus rendszer görcsös tuskóját. (folyt.köv.)
1989. október 20., péntek 17:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Botond Károlyné, Editke útján, illetékeseknek! A meggyilkolt kapitány sírjánál, Szentesen, felejthetetlenül emlékeztek a tisztelők és máskéntgondolkodók. A szentesi harangok zúgása mellett, a trópusi hőségben is nagy számú tisztelők és máskéntgondolkodók gyűltek egybe július 8-án, a szentesi temetőben, a mártírhalált halt egykori rendőrkapitány sírjánál, annak koszorúzási ünnepségén. Emlékeztek és koszorúztak, a hatalommal szemben bátran kiálló, és ezért életével fizető Lakkos József sírjánál. Emlékeztek a meghurcolt édesapára, az öreg tanítóra, demokratára, tragikus sorsú, üldö¬ött családjára. Emlékeztek a gyilkosság eltussolására, a család likvidálását kimondó Révaira és Péter Gáborra. A nagynevű elődökről való gondolatok után a szónok a magyarok szicíliai szigetének nevezte Szentest. A 43 évvel ezelőtti szertartást végző Nyíri Sándor lelkész megismételte korabeli búcsúztatását: "Véred az ég felé kiált!" Emlékezett a lakosság, koszorúztak a máskéntgondolkodók. Szívbemarkoló!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|