|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A dunaújvárosi Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek nyilatkozata
"Gertner Sándor a Dunai
Vasmű polgári fegyveres őre, apja ,,önvédelmi,, pisztolyával, ittas
állapotban, egy lépcsőházablakon kilőtt az ott játszadozó gyermekek
közvetlen közelébe. A pisztolygolyó a szemközti falon gellert
kapott, és csak hajszálon múlott, hogy nem történt végzetes
tragédia. "
BBC, Panoráma:
A román-magyar viszony
"Mindent összevéve a magyar-román konfliktus meglehetősen súlyos.
Romániában a mintegy kétmillió főnyi elégedetlen magyar kisebbség
egyre növekvő magyarellenes hangulattal találja magát szemben.
Magyarországon pedig a Romániából érkezett több tízezer menekült
jelenléte a széleskörű románellenes hangulat tüzét szítja."
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP-szakadás - 2. folyt.
|
Valószínű, hogy a kongresszuson kisebbségben maradó szárny kiválik a mostani MSZMP-ből, és íly módon egy demokratikus szocialista párt és egy új, de ortodox kommunista párt jön létre. Németh Miklós kormányfő a hét végén egy nyugatnémet lapnak nyilatkozva nyomatékosan hangsúlyozta: hiba lenne a pártegységre hivatkozva kompromisszumra törekedni a konzervatívokkal. Az új, reformista és magát talán majd Magyar Szocialista Pártnak nevező párt feltehetően szervezeti változtatásokat is végre fog hajtani. A hírek szerint olyan elképzelések vannak napirenden, hogy megszűnne a központi bizottsági tagoknak a pártkongresszuson titkos szavazással történő megválasztása, ehelyett a helyi pártszervezetek döntenének arról, hogy ki kerüljön be az eddigi KB helyébe lépő választmányba. A Politikai Bizottság funkcióit a pártelnökség venné át. A pártkongresszus időtartamának nincs határ szabva, valószínű azonban, hogy négy nap alatt minden lezajlik és - mint a pártelnöki iroda vezetője, Dégen István a Reuter hírügynökség munkatársának
1989. október 4., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Botond Károlyné, Editke útján, illetékeseknek! A meggyilkolt kapitány sírjánál, Szentesen, felejthetetlenül emlékeztek a tisztelők és máskéntgondolkodók. A szentesi harangok zúgása mellett, a trópusi hőségben is nagy számú tisztelők és máskéntgondolkodók gyűltek egybe július 8-án, a szentesi temetőben, a mártírhalált halt egykori rendőrkapitány sírjánál, annak koszorúzási ünnepségén. Emlékeztek és koszorúztak, a hatalommal szemben bátran kiálló, és ezért életével fizető Lakkos József sírjánál. Emlékeztek a meghurcolt édesapára, az öreg tanítóra, demokratára, tragikus sorsú, üldö¬ött családjára. Emlékeztek a gyilkosság eltussolására, a család likvidálását kimondó Révaira és Péter Gáborra. A nagynevű elődökről való gondolatok után a szónok a magyarok szicíliai szigetének nevezte Szentest. A 43 évvel ezelőtti szertartást végző Nyíri Sándor lelkész megismételte korabeli búcsúztatását: "Véred az ég felé kiált!" Emlékezett a lakosság, koszorúztak a máskéntgondolkodók. Szívbemarkoló!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|