Rendszerváltás és az MTI

	Katonai hírmagyarázatunk Remény a kibontakozásra - a VSZ PTT bukaresti ülése után 1.
1989. július 10. (MTI-Press) - A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének (PTT) múlt heti bukaresti ülése - ahogyan ezt a közös közleményt és a fegyverkezési verseny megszüntetésének útját felvázoló nyilatkozatot kommentálva megfigyelők kiemelik - az előzetes találgatásokkal szemben az optimistább várakozásoknak megfelelően zárult. Főleg ami az európai helyzet megitélését, s az ebből eredő együttes tennivalók megfogalmazását illeti. Jogos és helyénvaló az a megállapítás, hogy a tanácskozásokra, a két- és több oldalú konzultációkra - a korábbi protokoll-forgatókönyvektől, a gyakran formális ,,tiszteletköröktől,, eltérően - valóban a munkajelleg, az újfajta gondolkodásmód térhódítását tükröző megközelítési mód és módszer volt a jellemző. A küldöttségvezetők - természetesen országaiak politikai-gazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit, sajátosságait szem előtt tartva - a szervezet eddigi történetében most talán először ütköztették kötetlenül, a legteljesebb nyíltsággal az egyes kérdésekben eltérő nézetkülönbségeket, az optimálisan elérhető józan kompromisszumra törekedve. A konszenzus végül is megszületett. Ebben alighanem meghatározó szerepet játszott annak felismerése, hogy napjaink bonyolult körülményei között egyik fél sem tekinthet el a Keleten és a Nyugaton egyaránt kibontakozó nagy horderejű struktúrális átalakulásoktól, a ,,drámai,, kihívásokra adandó válasz kényszerétől. Ez akkor is így igaz, ha példának okáért a meglehetősen éles hangnemű magyar-román párbeszédben ezúttal sem sikerült előbbre jutni és szomszédi kapcsolatainkat változatlanul súlyos problémák terhelik. Egy valami azonban mindenképpen szembetűnő. A lezajlott polémiák fényében mindinkább kitapintható a szervezeti mechanizmus működésében a katonai elemek fokozatos háttérbe szorulása, s ehelyett az egyéb biztonsági tényezőkree, a politikai, gazdasági, környezetvédelmi, emberi-jogi, humanitárius és kulturális szférákra való súlyponti eltolódás. Másként ez nem is lehet, hiszen elsősorban ezektől függ földrészünk jövendő stabilitása, a kontinentális megosztottság és szembenállás felszámolása. E külpolitikai prioritások elfogadásában persze könnyebb volt egyetértésre jutni, mint annak - egyébként indokolatlan ,,aggodalmat,, tápláló - mérlegelésében, vajon az egyes szocialista országokban megindult mélyreható reformfolyamatok milyen hatással lesznek majd a szövetségi rendszerre, s főleg a régi szocializmus-modellben gondolkodó tagállamok belső viszonyaira. (folyt) 1989. július 10., hétfő 14:42
Vissza »

	Remény a kibontakozásra (2.rész)
Tagadhatatlan, hogy e két póluson álló partnerek (az NDK, Csehszlovákia, Románia - illetve Magyarország, a Szovjetunió és Lengyelország) között vannak nézete ltérések. Így feles leges lenne a régi beidegződések rabjaként a teljes egység látszatát kelteni. A vitákban azonban az a közösen elfogadott kiindulási pont az irányadó, amit a testület közleménye így fogalmaz meg: ... ,,nem létezik semmiféle egyetemes érvényű szocializmusmodell, senki nem rendelkezik az igazság monopóliumával,,. A másik dokumentum, az együttes nyilatkozat pedig értésre adja, hogy ,,minden nép mga határozza meg országának sorsát, választja meg társadalmi, politikai és gazdasági rendszerét,,, ennélfogva az állami-társadalmi berendezkedés kérdésében ,,nem létezik egyfajta szabvány, s egyetlen ország sem írhatja elő az események menetét más államokon belül, nem támaszthat igényt a bíró és a döntnök szerepére,,. Ez az elvi állásfoglalás hallatlanul fontos annak kizárásában, hogy bármelyik tagállam megsértse a másik szuverenitását, beavatkozzék belügyeibe, vagy bármi módon erőszakot alkalmazzon. Mindennek deklarálása és gyakorlati érvényesítése tulajdonképpen a Brezsnyev-doktrína végleges elvetését, egy merőben új alapokra építkező kapcsolatrendszer kialakulásának kezdetét jelzi a szocialista országok egymáshoz fűződő egyenjogú viszonyában. Az ebből leszűrhető következtetés logikája szerint a közösség országainak az európai katonai enyhülésért, a radikális leszerelésért vívott harca akkor lesz eredményesebb, ha minél gondosabban, körültekintőbben koordinálják cselekvésüket, ha egy irányban összpontosítják erőfeszítéseiket. Márpedig most a fő irány, a kulcskérdés az európai hagyományos erők és fegyverzetek kölsönös, kiegyensúlyozott csökkentése, s ennek ütemétől függően a harcászati atomharceszközök ,,ritkítása,,, majd felszámolása. A Szovjetunió - jószándéka jeléül - legutóbb kszségét nyilvánította arra, hogy szövetségesei területéről még az idén további 500 nukleáris töltetet von ki, s hajlandó 1991-ig valamennyi, ilyen tipusú fegyverének eltávolítására, amennyiben erre az Egyesült Államok, a NATO is hasonlóképpen válaszolna. A szocialista országok érdeklődéssel várják a májusi NATO- csúcson előterjesztett négypontos amerikai leszerelési terv részletezését, konkrét kifejtését a bécsi fórumon (erre előreláthatóan a szeptemberi újabb fordulóban kerül sor). A két ,,csúcs,, - úgy tünik - az álláspontok közeledésével megteremtette a kedvező kibontakozási alapot ahhoz, hogy Európában felgyorsuljon a biztonságosabb holnapot igérő tárgyalási gépezetek munkája. +++ Serfőző László MTI-PRESS 1989. július 10., hétfő 14:44
Vissza »