|
|
|
|
LEMP KB - személyi változások (1. rész)
|
Scipiades Iván, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. július 3O. vasárnap (MTI-tud.) - Wojciech Jaruzelski szombaton nemcsak a LEMP KB első titkári funkciójáról mondott le, hanem PB- és KB-tagságáról is, közölte Jan Bisztyga. Ezzel Jaruzelski, aki a múlt héten köztársasági elnök lett, korábbi ígéretéhez híven minden párttisztségétől megvált.
A KB-szóvivő megerősítette, hogy Mieczyslaw Rakowski, akit a KB első titkárrá választott, az egyetlen jelölt volt erre a posztra. Rakowski - miután heten távoztak a PB-ből, illetve a KB-titkárságából - listát terjesztett a KB elé a megüresedő helyekre javasolt jelöltjeiről. Minden helyre egy személyt javasolt. A Politikai Bizottságban és a KB-titkárságban nemzedékváltás következett be. A távozásokat a megfigyelők a LEMP társadalmi tekintélyének és népszerűségének zuhanásával hozzák összefüggésbe, és ezt a véleményüket áttételesen megerősítette a KB szóvivője is. Ezek szerint az őket ért bírálat miatt mondott le két veterán: Kazimierz Barcikowski, aki 1981 óta volt folyamatosan tagja a PB-nek és Józef Czyrek, aki 1980 óta volt PB-tag és 1981 óta KB-titkár is. A 62 éves Barcikowski felelt - varsói megfigyelők szerint - a júniusi parlamenti választásokhoz kidolgozott választójogi törvényért, amelybe súlyos műhiba csúszott, s ennek ,,köszönhette,, a LEMP az országos listája teljes elvérzését. A 61 éves Czyrek volt a párt főideológusa, így őt érik a bírálatok azért, hogy - mint a KB-vitában egy vezető szájából elhangzott - a lengyelek többségének elege van a LEMP-ből, és a LEMP-tagok többségének elege van a LEMP vezetőségéből. A távozó nagy öregek között van Stanislaw Ciosek, aki mindíg a reformerekhez tartozott. Állítólag azért mondott le, mert az ellenzékkel folytatott kerekasztal-tárgyalásokon, amelyeken fontos szerepet játszott, kicsúszott kezéből az események ellenőrzése, és az ellenzék többet kapott, mint amennyit cserébe adott. De a KB-szóvivő kijelentette, hogy Ciosek a reformvonalért és a közmegegyezésért tett szolgálataira tekintettel ezentúl is fontos szerepet fog játszani. Többet még nem tudni, Ciosek maga a lemondásakor nem szólt arról, hogy mik a szándékai a jövőre nézve. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap 10:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|