|
|
|
|
Lengyelország: Rakowski - rövid életrajz (1. rész)
|
Varsó, 1989. július 29. szombat (MTI-tud.) - A 62 éves Mieczyslaw Rakowski a Wojciech Jaruzelski eddigi első titkár nevével fémjelzett reformvonal fontos embere, közeli bizalmasa Jaruzelskinek.
Politikusként az 1980-ban kirobbant politikai válság idején vált világszerte ismertté. Addig inkább csak Lengyelországban tudták, hogy a név mögött a Polityka című nagy tekintélyű liberális hetilap főszerkesztője áll. 1981. elején Wojciech Jaruzelski nemzetvédelmi minisztert bízzák meg a miniszterelnökséggel is, és ő Rakowskit miniszterelnök-helyettesként beveszi kormányába. Rakowski hatáskörébe kerül egyebek között a szakszervezetekkel való kapcsolattartás, így ő tárgyal a kormány nevében az akkor 1O milliós és hatalomra törő, harcias Szolidaritás szakszervezettel. 1985-ig volt tagja a kormánynak. Ekkor tarthatatlanná vált helyzete, mivel Magyarországot kivéve egyetlen európai szocialista országban sem fogadták őt el tárgyalópartnerként liberális újságíró múltja és reformer-beállítottsága miatt. Parlamenti alelnök lett tehát, ami inkább csak ceremoniális jelentőségű tisztség. 1987-ben kezd ismét felfelé ívelni csillaga. Beválasztják a Politikai Bizottságba. 1988-ban KB-titkár lesz, majd még abban az évben a Messner-kormány bukása után ő alakít kormányt. Gyökeres reformok bevezetését várták tőle, bár tudni lehetett, hogy kormánya átmeneti lesz a parlamenti választásokig hátralévő 9 hónapra. Bevezeti az otthon tartható világútlevelet, a teljes vállalkozási s a gyakorlatilag teljes szervezkedési szabadságot. Az idei év elején nagy segítséget nyújtott Jaruzelskinek, amikor utóbbi a KB konzervatív szárnyából kierőszakolta a szakszervezeti és politikai pluralizmus jóváhagyását. Ezután kezdődhetett meg az ellenzékkel a kerekasztal-tárgyalás, amely végül kiegyezéshez vezetett. Ennek alapján a konstruktív ellenzék megjelenhetett a parlamentben, a LEMP pedig lemondott hatalmi monopóliumáról. (folyt.)
1989. július 29., szombat 19:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|