|
|
|
|
Kerekasztal-beszélgetés Kádár Jánosról
|
London, 1989. július 8. (BBC, Panoráma) - Kádár János halálhírének igen nagy visszhangja volt az angol sajtóban, rádióban és televízióban. A nekrológok, az értékelő tanulmányok igyekeztek tárgyilagosan, a valóságnak megfelelően tájékoztatni Kádár János személyéről, pályafutásáról, eredményeiről. Kirajzolódott Dosztojevszkij-regénybe illő tragikus alakja, az 1956-os forradalom véres leverésében, megtorlásában vállalt szerepe, az hogy később az enyhülést és megbékélést próbálta lehetővé tenni a Bibliában - Lukács evangéliumában is megtalálható Jézus szavait megismételve - "aki nincs ellenük, az velünk van" - kinyilvánításával. De feltünt az is az angol megfigyelőknek - mint a BBC budapesti tudósítójának, Sally Ackroydnak is - a történelemben ritkán előforduló egybeesés. Vagyis hogy Kádár János halálát követően néhány órával azután jelentették be Budapesten a Legfelsőbb Bíróság részéről, hogy az 1958-ban halálra ítélt Nagy Imre és társai ártatlanok voltak. Azok követtek el hazaárulást 1956-ban, akik behívták Magyarországra a szovjet csapatokat a forradalom vérbe fojtására. Ezzel mintegy ítéletet mondtak az alig elhunyt, tragikus sorsú Kádár János felett. A kerekasztal mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, a magyar demokratikus ellenzék egyik kiemelkedő alakja; telefonon Amerikából Tőkés Rudolf professzor a connecticuti egyetemen a politikai tudományok tanára csatlakozik a beszélgetéshez; valamint Vass László, Pozsgay Imre államminiszter titkárságának a vezetője, közgazdász egyetemi tanár, aki történetesen szintén Amerikából telefonon csatlakozik a kerekasztal-beszélgetésbe. Mindenekelőtt erről a véletlen egybeesésről kérdezem a kerekasztal résztvevőit. Tőkés Rudolf? (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 1. folyt.
|
- Én úgy érzem, hogy véletlenek vannak is, meg nincsenek is. Mert Kádár János halála valóban egy történelmi időszakot zár le, és a történelem órái, illetőleg Magyarország órái valóban úgy tűnnek, hogy egy időben járnak. Mint azt ahogy Pozsgay Imre mondta tavalyi májusi pártkonferencián: és ilyenkor egyéni emberi sorsok összekeverednek világi és országos történésekkel. Úgy érzem, hogy még talán túl korai Kádár János személyéről, pályafutásáról egy kiegyensúlyozott kiértékelést adni. Annyi biztos - én úgy látom -, hogy az utóbbi év folyamán, az utóbbi 12 hónap folyamán mintha talán Kádár János is érzete volna, hogy bizonyos dolgokat változtatni kell: az ő öröksége, az ő korszaka lejárt, és hát a maga módja szerint félreállt. Én úgy érzem, hogyha akarta volna, akkor ő fel tudta volna bátorítani mondjuk a szélsőbalos fundamentalista ellenzéket. Sok mindent tudott volna csinálni - nem tette. Én így, ilyen optimista alapon ítélem meg a dolgot, és ha valóban ez így történt, akkor becsületére váljon. - Vass László magyarországi szempontból miképpen látja ezt a véletlen egybeesést? - Véletlen ez az egybeesés, tényleg úgy tűnik: történelmi, politikai szempontból ez a véletlen ez nagyon felerősíti azt a kérdést, hogy valóban olyan kategóriában kell-e gondolkodnunk, hogy ki volt a hazaáruló akkor, és ki a hazaáruló most. És egy történelmi értékelés megváltozása, vagy megváltoztatásának lehetősége valóban egy ilyen kérdést állít-e középpontba? Én ugye nem sokkal az 1956-os népfelkelés előtt születtem, tehát az én tapasztalataim alapvetően a Kádár János nevével fémjelzett korszakhoz kötődnek. Számomra az a nagyon nagy kérdés, hogy ez az életveszélyes - és így utólag is nagyon sok titkot rejtő - kompromisszumsorozat, amit az ő élete megtestesített, ez milyen tanulságokkal jár számunkra. Mennyire van a mi kis országunk, kis hazánk olyan helyen, ahol nagyon szélső pontok között kell kompromisszumot keresni. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 2. folyt.
|
Így utólag nagyon nehéz megállapítani azt, hogy ez felesleges áldozat volt, vagy felelőtlen áldozat volt, vagy felelős kompromisszum vállalalása. Ez Kádár János életútjára jellemző. Én azt hiszem, hogy az utóbbi időszakban őt magát is nagyon foglalkoztatták ezek a történések. Az ő politikai korszaka tavaly május 20-ikán befejeződött. A nemzet számára igazából tavaly május 20-ikától kezdődött egy olyan elég széles körben zajló önvizsgálati folyamat, amelyik még ma is tart, és amelyiknek az ellentmondásait ez a véletlen egybeesés nagyon kiélezi. - Tamás Gáspár Miklós szintén magyarországi - de innen Londonból szemlélve a dolgokat - miképpen látja a véletlen egybeesést? - Én hiszek a véletlenben. Ebben az esetben elég kevéssé. De azt gondolom, hogyha Kádár nem veszíti el politikai akaratát, önbizalmát és hitét a pártkonferencia előtt és azután - ami gondolom szükségképpen együtt járt fizikai erejének hanyatlásával is - akkor Nagy Imre méltó eltemetése nem vált volna lehetségessé. Én azt hiszem, hogy mélységes benső kapcsolat van Kádár halála és Nagy Imre temetése között. Nem szükségképpen azon az egyszerű módon, hogy egyik okozta a másikat, de ez az összefüggés fennáll, és nem hiszem, hogy egy törődött öregemberben lett volna elég akarat és elég erő, hogy megszemlélje 30 év abszolút hatalma után a saját megaláztatását. Úgyhogy én is meghaltam volna a helyében. Azt, amit Vass László igen érdekesen felvetett - miszerint: érdemes-e vajon nekünk ilyen kategáriákban gondolkodni, hogy hazaáruló, vagy sem, - a terminust magát, ezt én sem szeretem, ez egy túlságosan goromba kifejezés, és ennyire feketében-fehérben talán nem szabad nézni a dolgokat. De hogyha teljesen elvetjük a morális megítélést a politikából, akkor nem fogunk tudni eligazodni. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 3. folyt.
|
Én azt hiszem, hogy akkor érdemes erkölcsi megítéléseket érvényesítenünk, amikor van az embereknek választása, van alternatívájuk. Kádár egész politikai életének az volt a vezérmotívuma, hogy neki nem volt választása. Ő úgy állította be mindig a saját szerepét, hogy ő elfogadott bizonyos rosszakat azért, hogy nagyobb rosszakat elkerüljön, magát mindig a kisebbik rossz képviselőjének tüntetvén fel. Ezt sokáig sikerült elhitetnie a magyar közvéleménnyel. Én ebben őszintén szólva kevésbé hiszek, én azt gondolom, hogy 1956 októberének utolsó napjaiban, novemberének első napjaiban voltak alternatívák azon kívül is, amit ő választott. Noha tudom, hogy kényszer - lelki és politikai kényszer - hatása alatt. - Mi erre a reakciója Vass Lászlónak? - Én nem állítottam és nem is állítanám azt, hogy az erkölcsi kategóriákat ki kell kapcsolnunk. Sőt: én úgy gondolom, hogy nagyon komoly feladatunk, hogy értékeket válasszunk és ezeket kövessük. Azt hiszem, hogy Kádár János 1956-os választásának, választásainak a megítélése is tartalmazhat igenis erkölcsi és politikai értékeket, kategóriákat, szempontokat. Csak nagyon nehéz végiggondolni - innen utólag különösen a mai aktuális politikai hangulat hatásai alatt - azt, hogy mi történhetett 1956. november 1-ére virradóan, vagy az előtte lévő nap délutánján. Erről én magam még nem tudok sokat. Én túl keveset tudok ahhoz, hogy egy ember magatartását meg tudjam ítélni. Ugyanakkor összességében ezt nem tartom annyira fontosnak az egész történelmi korszak megítélése szempontjából. Én egyetértek azzal, hogy Kádár János nevével fémjelzett korszakban valóban az volt a - sokszor ilyen vállrándítással és kikacsintással érzékeltett - szempont, hogy talán a sok rossz közül a legkevésbé rosszat, sőt nagy jóindulattal és népszeretettel a legkevésbé rosszat ajánljuk és választjuk. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal- beszélgetés - 4. folyt.
|
Számomra az a tanulsága ennek az elmúlt időszaknak, hogy minden kompromisszumnak és választásnak, ami a Kádár János nevével fémjelzett korszakra jellemző volt, nagyon súlyos ára van. Ezért most fizetünk. Fizet az egész nép - elsősorban természetesen az egész nép -, de fizet minden politikai erő, aki ebben az elmúlt 30 éves korszakban szocializólódott, nőtt fel. Hiszen relativizálódott nagyon sok érték. Az a törvényesség, amit Kádár János olyan fontosnak tartott, az a mindennapi életben erőteljesen elveszítette eligazító erejét. Nem volt érvényes ez a törvény a mindennapok kis kompromisszumaiban, kis korrupcióiban, ami olyan mértékig átszövi a társadalmi életet - valószínű ezt egy erőteljes demokratizálódási folyamat sem fogja néhány év alatt megoldani, hanem sokkal hosszabb időszak kell. Én ezeket nagyon-nagyon súlyos árnak tartom azokért a nagy kompromisszumokért, amiket érzésem szerint a világpolitikai erőviszonyoknak és a hazai adottságoknak megfelelően is valószínűleg meg kellett kötni. Azzal is egyértek, hogy nem minden esetben - lehet, hogy az esetek nagy részében - nem ezeket a kompromisszumokat kellett volna megkötni, hanem egy kicsit mást, egy kicsit jobban megkeresni a mozgásteret. De hát ezek olyan kérdések, amiket egy-egy konkrét döntés mellett érdemes megnézni. Én azt hiszem, hogy Kádár János igazi korszaka az 1970-es évek közepéig tartott, amíg kezdeményezéseket láttunk, onnantól kezdve inkább egy tétovázást, az események követését, onnantól kezdve lefelé ment az a politika, ami az 1970-es évek közepére a világnak az elismerését is kivívta. - Tőkés Rudolf, miképpen látja ezt? (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal- beszélgetés - 5. folyt.
|
- Nagyrészben egyetértek ezzel, de én egyrészt talán azzal a gondolattal kezdenék vitázni, hogy az egész 30 évet egy ilyen homogén időszaknak lehetne tekinteni. Azaz hogy Kádár János egyértelmű egyeduralmát. Itt sokféle időszakról van szó, vannak fordulópontok. Azt hiszem, a Kádár Jánosnak több ilyen vak pontja volt, amit ő nem értett és képtelen volt - mondjuk - a saját korlátain túlemelkedni. Az első ezek között azt hiszem: Kádár Jánosnak nem volt soha egy tiszta, vagy konzekvens képe, amit úgy nevezek: a magyar nemzeti identitásról. Mondjuk egy problémának hadd említsem fel az 1970-es évek eleje óta az általa és környezete által szándékosan eltussolt magyar problémát, kisebbségi problémákat Kelet-Európában például. A magyar nép különféle adatok alapján nyilvánvalóan tudott a romániai helyzetről az 1970-es évek eleje óta, és ez szándékosan el lett tussolva nagyon sokáig. Egy másik, hogy Kádár nem volt hajlandó reálisan szembenézni a világgazdaság és a világpolitika változásaival. Egy harmadik dolog: a szovjetek felé a kisebbik rossz választása. Úgy tűnik, hogy sem Kádár, sem környezete: semmiféle értésük és elemzésük nem volt a szovjet belhelyzet fejlődéséről. Negyedszerre: valóban volt egy erkölcsi vakság részéről, hogy mindenki általában elismerte, hogy Kádár személyesen azért puritán, tisztességes a maga módja szerint, és egy konzekvens, mondjuk becsületes munkásember - hogy a legjobbat mondjam róla. Ugyanakkor amit ő megtűrt: a beosztottjain keresztül az az ország erkölcsi színvonalának lezüllesztését az utolsó másfél évtizedben. Ez egy olyan örökség, ami súlyos terhet fog jelenteni a magyar demokratikus átalakulás folyamatai szempontjából. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 6. folyt.
|
- Itt Londonban a BBC-ben is nagyon élesen megfogalmazva elhangzott az a vélemény, hogy ez a gazdasági összeomlás, ami most Magyarországon történik, ez tulajdonképpen Kádárnak köszönhető. Így van ez, így lehet ezt látni? Tamás Gáspár Miklós? - Én azt hiszem, hogy a gazdasági összeomlás az szerves folyománya annak, amit a Kádár-féle vezető gárdája a Magyar Szocialista Munkáspártnak a reformokról gondolt, és a reformokkal csinált. Ugyanis a reformok kezdettől fogva - és ez kezdet ez 1956 telére nyúlik vissza, amikor a Varga István vezette munkabizottság először dolgozott ki átfogó reformterveket Magyarországon - mindig azt a célt szolgálta a pártvezetőség szemében, hogy kordában tartani, lecsillapítani a tömegeket, betömni a szájukat. Hogyha nem lehet gumibottal, akkor zsíroskennyérrel. Tehát mindig eszköz volt a reform arra, hogy egy politikai stabilitást fenntartsanak. És hát mondjuk változó intenzitással akarták eközben a nép javát. Tehát amikor a reformretorika és a reformhazugság elég nemzetközi bizalmat teremtett Magyarország számára, a magyarországi rendszer számára ahhoz, hogy kölcsönöket vehessen fel és a kölcsönök segítségével lehessen fenntartani egy életszínvonalat és ezáltal pacifikálni a lakosságot, akkor rögtön kész volt ez a pártvezetőség lemondani a reformokról, rögtön kész volt betörni saját revizionista reformer belső ellenzékének a passzív, gyenge kis ellenállását. Rögtön kész volt arra, hogy visszatérjen a régi módszerekhez. Ez mutatja azt, hogy tulajdonképpen ez az egész Kádár-féle gulyáskommunizmus, liberalizálás - nevezzük aminek akarjuk - ez mindig csak eszközszerepet játszott, és mindig arra volt jó, hogy lehetőleg felhígítatlan formában fenntartsák a kommunista diktatúrát. Mert elvégre Kádár János személyében a legfurfangosabb, legszívósabb diktátort gyászoljuk - ha ugyan gyászoljuk - aki valaha Magyarország felett uralkodott. És diktátorokból volt egynéhány ebben a században Magyarországon. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 7. folyt.
|
Na most én azt gondolom, hogy ez a fajta eszközreform, ez tulajdonképpen jellemző arra a kommunista nemzedékre, amelynek Kádár János tagja volt, és amely igazán nem reformista eszmékkel kezdte a pályafutását, és amely a kommunista eszmékért áldozatokat vállalt, az életét is kockáztatta. Ez a nemzedék csak kiegyezni tudott a magasabb életszínvonalra, békén hagyásra, normális életviszonyokra vágyó néppel, mert nem ezt tekintette magas erkölcsi ideálnak. És ez az a pont, ahol szeretnék némiképpen vitatkozni mind Vass Lászlóval, mind Tőkés Rudolffal. Nem vagyok egészen biztos abban - de mondom csak nem vagyok biztos benne, lehet hogy ez nem így van -, hogy itt egy igazi erkölcsi hanyatlásról beszélhetünk az elmúlt években Magyarországon, és hogy a korrupció a legsúlyosabb örökség, amelyet a kádárizmus ránk hagyott. Én azt hiszem, hogy az, amit korrupciónak nézünk, sokszor egész egyszerűen az igen becsületes állampolgár módszere arra, hogy kijátssza az abszurd bürokráciát, és az állami beavatkozás túlsúlyát a társadalmi és a gazdasági életben. Most ez időnként valódi korrupcióval párosul. És sajnos a határok a két dolog között elmosódnak, ezért vagyok bizonytalan az ítéletemben. De azt hiszem, hogy a korrupció és az erkölcsi értékekben történő elbizonytalanodás, az egyrészt általános modernizációs tünet, és nem specifikus feltétlenül erre a kommunista félreformra, alig-reformra. Másrészt pedig azt hiszem, hogy az, amit az utóbbi másfél évben láttunk Magyarországon az a fegyelmezettség, józanság és demokratikus közakarat, amely tulajdonképpen a habozó párt akarata ellenére kikényszerítette a demokratikus fordulatot -, ez igenis nagyon szépet mond a magyar közerkölcsről, nagyon dícséri a magyar nemzet politikai bölcsességét és erkölcsi ítéletalkotásra való képességét. Tehát én ebből a szempontból némiképp optimistább volnék mint tisztelt vitafeleim. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 8. folyt.
|
- Én egyetértek Tamás Gáspár Miklós optimizmusával. Én is azt hiszem, hogy az elmúlt másfél év valóban azt mutatta, hogy a politikailag megnyilvánuló társadalom mindenképpen nagyon korrektül és bölcsen képzeli el a jelent és a jövőt. A tekintetben sajnos azt kell mondanom - és ez az elmúlt évtizedeknek az öröksége -, hogy ez a politikailag aktív és megnyilvánuló társadalomrész ez még nagyon kicsi. Éppen a nagy többség, amelyik megítélésem szerint még vár, és hallgat, és sokszor zavarba ejti ezt a nagy többséget ez a demokrácia -, sajnos épp azért ilyen, mert az elmúlt évtizedekben nem volt lehetősége tájékozódni, nem volt lehetősége politikai aktivitásra. És lehet, hogy a mézesmadzag volt eredményes, hogy ezek a tömegek elfogadták azt, hogy bizonyos jóléti lehetőségekért cserébe hallgatnak - el tudom képzelni: biztos hogy ez így van - és ilyen szempontból én is azt mondom, hogy a korrupció az persze következmény is, egyfajta reagálás, ilyen tömegméretekben feltétlenül, amit én az előbb említettem. Ugyanakkor én a tekintetben nehezebbnek látom a helyzetet és súlyosabbnak az örökséget, hogy a társadalom szerkezeteiben és a politikai kultúra szerkezeteiben és az erkölcsben is nagyon sok olyan válságelem figyelhető meg - és nem egyszerűen csak válságelem, hanem sok olyan leépülés és rossz értékeknek a meghonosodása - ami nem az emberek hibája természetesen, de egy rendszerszerű működés következménye. És ezért én azt mondanám, hogy a mai gazdasági válság részben Kádár János személyes felelőssége is, hiszen az utóbbi években, az 1980-as években feltétlenül hibás, rossz döntések, elhallgatások, tények negligálásának sorozata látható. De már korábban is - az 1970-es években is - egy szakszerűtlen vezetés - gazdasági szempontból mindenképp. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 9. folyt.
|
De a válság okát, a gazdasági leromlás okát összességében én inkább annak a központosított és e tekintetben reformáltan legfeljebb csak fellazított rendszerben látom, amit most nekünk meg kellene változtatni, át kell építeni, és remélem, hogy ezen a területen is előre tudunk haladni, és a társadalom bölcsessége arra is ki fog terjedni, hogy azt az árat, amit igaztalanul a nép fog megfizetni az elmúlt időszaknak a hibás döntéseiért, azt a nép nagylelkűen - és a nehézségek hatására sokszor nyilván azért ingerülten - de békésen átvészeli. Én magam úgy gondolom, hogy minden becsületes politikai erőnek Magyarországon azt kell képviselnie, hogy ez a folyamat békés legyen, és ebben a folyamatban senki ne provokálja a másikat. - Tőkés Rudolf? - Én szeretnék valamit azonnal és gyorsan tisztázni. Amikor én a közerkölcsök mondjuk: kríziséről beszélek, itt nem az átlagembernek a csalafintaságáról és a napi túlélési stratégiáiról beszélek. Ez nagyon józanul, nagyon helyesen és okosan történt. Itt egészen másról van szó. Itt a közerkölcsökről, tehát a hatalom képviselői, az államigazgatás, a rendőrség, a hivatalok, ezeknek az újra - ha úgy tetszik - feudalizálása, a különféle kis klikkecskéknek az összejövetele, és egy olyan nagyon banális, de ugyanakkor fantasztikus terrori és megfélemlítői erővel bíró közhatalomnak a létrejötte, mely annyira beleél az emberekbe -, az a mai bizalmi krízisnek a hiánya, illetőleg az oka. Az, hogy az emberek 15, vagy 20 éve megfélemlettek attól, hogy akármit is mondjanak, nem mernek ma a politikai színpadra lépni és tevékenyen részt venni sorsuk javításában. Ezek a görcsök, ezek az átkok, amit a Kádár-rendszer, a kései Kádár-rendszer legsúlyosabb örökségének tekintek. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 10. folyt.
|
Tehát azt, hogy a Kádár-rendszer - mint egy olyan időzített bomba, ha úgy tetszik - a következő sok-sok évben még mindig vissza fog csengeni, még fékként szolgálva arra, hogy a hatalmon lévők, illetőleg azok, akik felett a hatalom gyakorlódik, azok nem tudnak szót érteni egymással, mert az előző 30 évben nem jött létre semmiféle szerves dialógus. Nos a kis közösségek emelkedő szerepe, a helyi hatalom átrendeződése - ezek nagyon-nagyon lassú folyamatok. Ha nem ez lett volna a Kádár-rendszer öröksége, akkor ez az átmenet, ez a demokratikus javulási folyamat sokkal gyorsabban, sokkal kevesebb krízissel és feszültséggel járt volna. Én ez így fogalmaznám inkább. - Felmerül a kérdés - és fel is merült itt Londonban - hogy még egyáltalán lehetséges-e a dolgok továbbvitele anélkül, hogy ezt a rendszert ne gyászoljuk, hanem temessük el és szakítsuk meg a kapcsolatot. A folytonosságot itt meg kell szakítani, enélkül nem lehet tovább lépni. Miképpen látja ezt Tamás Gáspár Miklós? - Egy pillanatra visszatérnék ahhoz, amit Vass László mondott a nép nagylelkűségéről, mert hiszen ez ide kapcsolódik. Amikor azt mondja, hogy remélhetőleg a nép nagylelkű lesz és nem erőszakkal fog reagálni erre a nagyon kétes értékű örökségre, amelyet Kádár János és pártja hátrahagyott számunkra. Én azt hiszem, hogy van itt egy olyan út, amely sem nagylelkűséget, sem véres megtorlást nem jelent, hanem egész egyszerűen azt, hogy a választók levonják a tanulságot az elmúlt korszakból, és nem a kommunista pártot fogják megbízni a kormányzással. Én azt hiszem, ez volna a békés, és egyben a radikális kiút Magyarország mai helyzetéből, hogy a jövendő demokráciát demokraták, meggyőződéses demokraták, irányítsák. És bízom benne, hogy ez így lesz. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 11. folyt.
|
- A dolog lényegével egyetértek. Mélységesen elkötelezettnek tartom magam amellett, hogy itt valóban egy ilyen demokratikus útra kell térni, ahol az embereknek módjuk van a politikai életben választani, demokratikus, nyílt és korrekt választásokon. Ennek az eredményét tiszteletben kell tartani mindenkinek. Ugyanakkor óvnék ezzel kapcsolatban az illúzióktól. Tehát nagyon nem szeretném, hogyha demokráciába elvesztenék a hitüket mindazok, akik esetleg az első, vagy a második, vagy a harmadik választásban csalódnak -, hiszen nálunk sokkal fejlettebb politikai demokráciákra jellemző volt az, hogy évszázados út kellett, amire ide eljutottak. Remélem, hogy mi ezt hamarabb meg tudjuk tenni. Én a magam részéről ebben szeretnék közreműködni. - Tőkés Rudolf? Most már az utolsó szó jogán és nagyon röviden? - Én mindezzel egyetértek. Én talán még azt erősíteném meg, hogy az átmenet az sokkal nehezebb lesz, mint ahogy azt elképzelhetjük. A gazdasági nehézségek sajnos csak növekedni fognak a következő két-három-négy évben. És ezért kell egy egyfajta egészen minőségileg új dialógus, a politikai vezetők, az új pártok, a régi párt és a társadalom között. Ahhoz, hogy ennek a lehetősége meglegyen, nagy szerencse kell, nagy nyitottság kell, nagy őszinteség kell. De én úgy hiszem, hogy az egész folyamatnak a záloga a magyar nép józansága, bölcsessége, türelme -, az pillanatnyilag adva van. Aztán bízzunk abban, hogy a politikai vezetőség nem fog ezzel visszaélni, és nem fogja félreérteni az ország türelmét, a jóindulatát, abban bízva, hogy ez a visszarendezés megoldható, hogyha gyorsan csinálják. Szóval veszélyek vannak, a gazdasági helyzet tovább fog romlani, s így ez a Kádár-örökség továbbra is egy sajnos súlyos, és nagyon fontos szerepet fog játszani. +++
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|