|
|
 |
|
 |
Magyar ejtőernyősök
|
München, 1989. július 8. (SZER, Világhíradó) - Hallgassák meg
Hajnal László Gábor írását, amely a hazai "ejtőernyősökről" szól,
vagyis azokról a funkcionáriusokról, akik felszámolt
pártpozíciójukból szaktudás nélkül jól fizetett vezető állásokba
pottyannak. Felolvassuk Hajnal László Gábor kommentárját:
- Ejtőernyősöknek mondják azokat az úgy nevezett hivatásos
forradalmárokat, akiket az ifjúsági mozgalomból, párt vagy
szakszervezeti tisztségükből elmozdítva különféle jól fizetett
polgári munkahelyre irányítanak. Az utasítás felülről jön: ennek az
elvtársnak pozíció, íróasztal kell, és a tiltakozásnak idáig nem
volt különösebb értelme, hiszen az ejtettek korábbi rangja,
barátainak köre biztosította a baj nélkül, lebegve érkezést. A
Soproni Szőnyeggyár volt függetlenített párttitkárját 29.500 forint
alapfizetéssel és évente 350.000, nem tévedés, ennyi forint
prémiummal június elején az igazgató műszaki-gazdasági
tanácsadójának nevezték ki, noha eddig ilyen munkakör nem létezett.
Egy másik anyagellátási osztályvezető lett középfokú
végzettséggel. A pécsiek sem kerültek utcára, mert az MSZMP városi
titkára, aki a gazdaságpolitikáért felelt, rövid keresgélés után a
helybéli köztisztasági és útkarbantartó vállalatnál foglalta el
újonnan kialakított beosztását, titulusa környezetvédelmi
igazgatóhelyettes.
Most nem soroljuk tovább a példákat, hiszen elsősorban a
jelenség az elgondolkodtató, nevezetesen az, hogy a kelet-európai
országokban kialakult sok évtizedes gyakorlat nagy könyve szerint a
funkcionáriusok pályafutása az ifjúsági mozgalomban kezdődik. Ha ott
bírják erővel az ideológiai fekvőtámaszokat, a mosolygó ütemes taps,
éljenzés tréningjében megedződnek, ki-ki érdeme, kapcsolatai szerint
léphet tovább előre-oldalra. A pontosság kedvéért azonban
fogalmazzunk múlt időben, mert napjainkban mind kevesebb helyütt
lehet csak úgy elvtársi alapon művelődési házat, iskolát, egyetemet,
szövetkezetet, gyárat igazgatni, ilyen-olyan osztályokat csak
marxista egyetemi végzettséggel vezetni. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
- Magyar ejtőernyősök - 1. folyt.
|
Komoly vihart kavart a szegedi ügy, miszerint a megyei
pártbizottság volt ideológiai titkárát a Móra Ferenc múzeumba
akarták ejtőernyőzni, ám az ott dolgozó 110 munkás erőteljes
tiltakozása ezt megakadályozta, és a nyilvánosság előtt is zajló,
hetekig tartó vita eredményeként a hirtelenjében kreált állásra
pályázatot írtak ki. Komoly dolog az efféle csatanyerés, mondhatnók,
de összességében nézve nem nagyobb esemény ez, mint vihar a
lavórban.
Persze örülnünk kell annak, hogy 40 esztendeig tartó haptákolás
után végre lehet feleselni a hatalommal és ereje van a közösségnek,
az igazságérzetükben sértettek vétója nem a pusztába kiáltott szó.
Ám ez még nem a demokrácia. A népi bölcsesség szerint egy fecske nem
csinál nyarat, és ne feledjük, hogy a helyi sikerek nem azonosak az
országos közmegegyezéssel, továbbá az, amit elértek a botrányokról
híressé, hírhedté vált és (...?) becézett megye székhelyén, az
másutt ma még lehetetlenség.
A szolnoki első titkár ellen felhozott vádak hiába bizonyultak
igaznak, a funkcionárius csak szigorú megrovást kapott, és a megyei
munkásőrparancsnok, mert egy összejövetelen rókavadászatot
rendeztek, szintén megúszta egy "na-na" figyelmeztetéssel. De mi van
akkor, ha hivatali visszaélések és más bűncselekmények gyanúja miatt
elbocsátják az illetőt? A párt szakadozó védőhálója még elég
biztonságot nyújt a zuhanóknak: idő előtti nyugdijazás,
rokkantosítás, újra reformkommunista sínekre rakás a mind gyakoribb
módszer. A tegnap könyörtelenül intézkedő párthatalmasság most
hirtelenjében a változások híve, és a karrierkommunisták
szemrebbenés nélkül fordítanak akár dupla csavarintással is a
köpönyegen.
A szegedi volt ideológiai titkár azt hangsúlyozta a
Dél-Magyarország június 14-ikei számában megjelent interjúban, hogy
ő, mert németül beszél, és tudományos minősítését nem a
lóversenypályán szerezte (...?). Arról viszont hallgatott, hogy
kereken 3 évvel ezelőtt meghatározó szerepet játszott a Tiszatáj
szerkesztőinek elbocsátásában és a folyóirat 1986 júliusi számának
betiltásában. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
- Magyar ejtőernyősök - 2. folyt.
|
A többi ejtőernyős is eléggé feledékeny, és azt sértődöttséggel
tetézik, olyasmikkel vádolva a hatalmaskodásokat megelégelőket, hogy
egyes vállalatoknál nagyobb az előítélet a pártbizottságokról
kikerülő emberekkel mint a börtönviseltekkel szemben. Mások pedig
igazságtalannak tartják menesztésüket, és noha jól fizetett
pozícióba buktak, önvizsgálatra ritkán képesek. Gyakran sajnáltatják
is magukat, hogy rosszul nyíló ernyőt raktak a hátukra és védtelenül
kényszerítették a "szedd a sátorfádat" akcióra.
A tegnap még káderek magyarázkodása figyelemreméltó, és nem
lebecsülendő veszély rejtőzik fenyegető nyilatkozataikban, mert a
posztálinista feudalizmusnak számos híve van a vidéki
Magyarországon.
Hajdanán, majd negyed százada, mikor angyalbőrt hordtam, legfőbb
törvény volt a seregben, hogy csak azzal az ernyővel lehetett
ugrani, amit a katona maga hajtogatott. A mostani szabályt nem
ismerem, de az tény, hogy a selymet, zsinórt másoknak rendezgetők
pedánsan dolgoznak. Nagyobb baj a célbaérés után van. A szegedi
baleset intő jel az MSZMP-nek: a földi személyzet, a nép
közreműködése, megkérdezése nélkül nem lehet többé felülről
érkeztetni a parancsnokot. Ha mégis ezt cselekszik, a bokatörött
ejtőernyős segítségére nem siet senki. +++
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|