|
|
|
|
A szovjet hadsereg helyzete
|
Washington, 1989. június 9. (Amerika Hangja, Fókusz) - Amit Napóleon és Hitler hadai, a gyilkos hideg, de még a sztálini mészárlás sem tudott elérni, azt Mihail Gorbacsov politikai előrelátással próbálja megvalósítani. Azon munkálkodik, hogy megtörje a szovjet fegyveres erők ellenállását, és felszabadítsa a létfontosságú nyersanyagokat az elerőtlenedett polgári gazdaság számára. Ha sikerrel jár, akkor hathatósabb, okosabb, erősebb és olcsóbb hadsereget hoz létre, olyat, amely védelmi stratégiára épül, és az ésszerű ütőképesség megtestesítője. Azt szeretné, ha a vörös hadsereg megfelelően biztosítaná a Szovjetunió védelmét, és eközben - legalábbis ezt ígéri Gorbacsov - nem fenyegeti majd más államok biztonságát. Ez az új gorbacsovi doktrína, amelyet most a szovjet vezető odahaza csakúgy, mint Nyugaton igyekszik népszerűsíteni, és ez az a diplomáciai sakkhúzás, amely mindeddig példa nélkül áll a szovjet történelemben. Csakúgy, mint a siker, amelyet Gorbacsov elért vele. A világ újjong. Megindult a Szovjetunióba a nyugati siker és a technológia. Nyugat-Európa mohón törekszik a kapcsolatok kibővítésére Moszkvával. És ez még semmi. Gorbacsov ugyanis, miközben ostorozza a Szovjetunió gazdasági bajait, egyben kiaknázza a Nyugat legnagyobb gyöngeségét, nevezetesen a reményt, hogy az orosz medve végre jóllakott és elvesztette az étvágyát. A gazdasági szükségből politikai erényt kovácsol ebben az elmaradott országban, elvégre a kényszer vitte rá, hogy elvegye a szovjet imperialista törekvések élét Afganisztánban, Délkelet- Ázsiában, valamint Afrika déli részén. Végső célja azonban az, hogy Moszkva viszonylagos stratégiai helyzetének feladása nélkül hajtsa végre a reformokat. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 1. folyt.
|
Az új doktrína legkeményebb vizsgája Bush elnök jóvoltából az Európában állomásozó hagyományos haderők csökkentésére irányuló kelet-nyugati tárgyalás. A bécsi megbeszélés valójában csak a szovjet katonai erő egyetlen dimenzióját érinti. Gorbacsov a tárgyalás kezdetekor kijelentette: a Varsói Szerződés csapatai 1991-re teljesen védelmi stratégiára rendezkednek be. Az ilyen ígéretek rövid távú célja kézenfekfő: a Nyugat-Európát fenyegető veszély csökkentésével és az atomfegyverek feleslegességének kinyilvánításával Gorbacsov a nukleáris védelmi lehetőség elhanyagolására készteti a Nyugatot. Meggyőződése ugyanis, hogy az atomfegyvermentes Európában a hagyományos fegyverzet, az emberanyag és a földrajzi adottságok révén félelmetes előnyt élvező Szovjetunió háború nélküli politikai győzelmet arathat. A NATO közelmúltban tartott csúcsértekezletének zárónyilatkozata most pontosan ennek megakadályozását célozza. A szovjet katonai és polgári vezetők számára azonban még mindig az a legfontosabb feladat, hogy a bécsi tárgyalásokon valahogy megőrizzék kezdeti előnyüket. A szovjet katonai átszervezés Gorbacsov egyik legambiciózusabb missziója, és ez kockázatos feladat. Gorbacsov ugyanis nem egyszerűen átírja a szovjet katonai doktrínát, hanem megkísérli átalakítani az évszázados konfliktusokban kikristályosodott orosz jellemet. A hadsereg vezető társadalmi szerepének megszüntetésével, és mindeddig birtokolt erőforrásainak átirányításával megpróbálja kiszabadítani a világ egyik legnagyobb nemzetét a történelmi béklyókból. Nyikita Szergejevics Hruscsov hasonló törekvései három évtizeddel ezelőtt a kezdeti sikerek után teljes kudarcot vallottak. Gorbacsov tehát hazárdjátékba fogott, de kénytelen volt rá. Most már ugyanis mindenki számára világos, hogy a Szovjetunió szuperhatalmi pozíciója a tét, ezért szállt szembe a Kreml új ura a történelmi katonai hagyományokkal. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szojvet hadsereg helyzete - 2. folyt.
|
A svéd hercegektől kezdve a tatár, mongol uralkodókon keresztül az orosz cárokig minden vezető megtanulta: a ritkán lakott, kevés természetes határral rendelkező óriási terület elfoglalása és megtartása hatalmas katonai erőt igényel. Az első cárok sem tehettek mást: katonai kormányzóikat diktatórikus hatalommal kellett felruházni, amelynek eredményeképpen szert tettek egy erősen militarizált államra, amely természetes védő határok hiányában szintén kénytelen volt terjeszkedni. Mint Zbigniew Brzezinski, Carter elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója mondta: a bizonytalanság terjeszkedést szült, a terjeszkedés újabb bizonytalansághoz vezetett, és ez a bizonytalanság megint csak hódítási kényszerbe torkollott. Az elmúlt két évszázadban Oroszország 38 hadjáratban vett részt, és ezek közül 36 támadó volt. Mint William Oldom, a nemzetbiztonsági hivatal volt igazgatója rámutatott: a második világháború valójában azzal kezdődött, hogy a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió lerohanta Lengyelországot. A szovjet terjeszkedés azonban itt nem állt meg. Moszkva megszerezte Finnország egy részét, a balti köztársaságokat és Kelet-, illetve Közép-Európa számottevő területeit. A szovjet hadsereg szükségletei mindig fontosabbak voltak, mint a polgári lakosság igényei. Miután Lenin megbízta Trockijt a vörös hadsereg felállításával, azóta a pártvezetőknek olyan országban kellett megteremteniük a műszaki feltételeket, amelynek ipari bázisa kezdetleges, a lakossága pedig képzetlen. Az első világháború után repülőgépeket, motorizált járműveket és vegyi fegyvereket kellett előállítani. Sztálin ezt úgy oldotta meg, hogy iszonyatos emberáldozat árán iparosított, amit azonban készenlétben megnyert, azt részben el is vesztette, amikor a tiszti állomány felét kivégeztette. A Szovjetunió meg is fizette ennek az árát, amikor a második világháború első két esztendejében egyik vereséget a másik után szenvedte el. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 2. folyt.
|
Gorbacsov ma ennek a háborúnak a tanulságaival bírkózik. Amikor 1941. júniusában megindult a hitleri offenzíva, a Vörös Hadseregnek hátrálnia kellett. A szovjet támadó stratégia ugyan elvben készen állt, de hasznavehetetlennek bizonyult, egyrészt a meglepetés miatt, másrészt pedig azért, mert Sztálin egész egyszerűen nem volt felkészülve a harcra. Nem volt semmiféle védelmi terve, nem volt elég fegyvere, tankja, felszerelése, de harci repülője sem. Több ezer mérföldön át még természetes akadály, hegy vagy víz sem állta Hitler útját a sík terepen. Ami végül is mindent megváltoztatott - mégpedig Sztálingrádnál -, az az idővel egyre hatásosabban és egyre nagyobb mennyiségben érkező, főleg amerikai felszerelés, és a Vörös Hadsereg friss emberanyaga volt. A háború végére a szovjet nép megtanulta a leckét. Az ország nagy része romokban hevert, mindent elpusztított a harc, a partizánok földégető taktikája és a visszavonuló németek bosszúállása. A halálos áldozatok száma mintegy 20 millió volt. Csak Leningrádnál közel másfél millióan vesztették életüket. Összehasonlításképpen: London légi ostromának 53 ezer, a hirosimai és a nagaszaki atombombának pedig összesen 200 ezer áldozata volt. Ezután a szovjet hadvezetést egyetlen gondolat vezette: soha többé. A szovjet hadseregnek és a polgári lakosságnak mindig elegendő fegyvert kell biztosítani, mégpedig hosszadalmas mozgósítás nélkül. A tisztikar számára a legfontosabb lecke az volt, hogy a Szovjetuniónak képesnek kell lennie a nagyszabású, stratégiai támadásra, mégpedig minden fronton egyidejűleg. Minden lehető ellenséggel szemben fölényre akartak szert tenni. Az eredmény az a meglepő paradoxon lett, hogy míg a Szovjetunió mindenekelőtt stabilitásra, békére és nyugalomra vágyott, felépült a Szovjetunió hatalmas katonai ereje. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 4. folyt.
|
A változás folyamatosan, lépcsőzetesen történt. Egyik esemény vezetett a másikhoz. Az ötvenes és a hatvanas években a Kreml a védelemre és az otthoni mozgósításra összpontosított, valamint a környező területek megszerzésére, a nyugat-európai támadásra és az ellenség hátországának semlegesítésére. Ez Amerika becélozását jelentette, mégpedig interkontintentális rakétákkal, valamint a nukleáris tengeralattjárókkal megerősített haditengerészet létrehozását. A hatalmas mennyiségű felhalmozás azonban egyre fenyegetőbbnek és végül már támadónak tűnt a Nyugat szemében. Mint Harold Brawn, Carter elnök volt honvédelmi minisztere mondta: ha mi építünk, ők is építenek, ha mi megállunk, akkor ők megint építenek. A hetvenes években felvirradt az, amit az amerikai szakértők a szovjet fegyveres erők aranykorának hívnak. A katonai költségvetés évről évre állanóan 5 százalékkal növekedett. 1973-ban Andrej Grecsko, az akkori hadügyminiszter elfoglalta helyét a politikai bizottságban. A szovjet vezérkar ettől kezdve megkapott mindent, amit akart, hálából a főtitkárnak, Leonyid Brezsnyevnek nyújtott támogatásáért. Ez a vezérkar katonai szuperhatalommá alakította a Szovjetuniót, amely felzárkózott Amerika mellé, és félelemmel töltötte el a nyugati világot. A demokratikus államokra nukleáris és hagyományos háborúra egyaránt berendezkedett, támadásra kész szovjet erők leselkedtek. Ezen az új felálláson a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején megnyirbált szovjet katonai költségvetés sem változtatott. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 5. folyt.
|
A fegyverek halmozódtak, és a stratégia a villámháború lett, támadással biztosított védelem. Ily módon a szovjet páncélos ütegek az Alpoktól Dániáig terjedő 450 mérföld hosszúságú fronton előrenyomulva 3-4 héten belül elérhették volna a La Manche csatornát és a Pireneusokat. Minden védelmi szónoklat ellenére ez a korábbi támadási időtartam felére csökkentését jelentette. A Szovjetunió készen állt a korszerű háborúra. 1984-ben Nyikolaj Ogarkov vezérkari főnök már megtervezte a nukleáris fegyverek nélküli hadviselést. Arra számított, hogy a NATO nem mer atomfegyvereket használni a sűrűn lakott európai területeken menetelő szovjet haderővel szemben. A Varsói Szerződésnek pedig nem lenne szüksége atomfegyverekre. Amikor Gorbacsov hatalomra került, már nehézkes, de hatalmas és jól megalapozott katonai rendet örökölt. A reguláris hadsereg létszáma jelenleg 5 és fél millió, a belügyminisztérium és a KGB alakulatait is beszámítva pedig megközelíti a 6 milliót. A Vörös Hadsereg több mint 53 ezer páncélossal, 48 ezer tüzérségi löveggel, 4 ezer 500 helikopterrel és 8 ezer 500 harci repülőgéppel rendelkezik, a stratégiai atomfegyver-állomány 1400 interkontinentális rakétából áll, de a hetven-egynéhány tengeralattjáró még 980-at hordoz a fedélzetén. A haditengerészetnek ezenkívül még 300 támadó és cirkáló rakétahordozó tengeralattjárója és közel 300 hadihajója van. A katonai kiadások összegét néhány miniszteren kívül mostanáig senki sem ismerte. A hadiipar szorosan összefonódott a polgárival, és - legalábbis Gorbacsov hatalomra jutásáig - teljes elsőbbséget élvezett. Nyugati becslések szerint a Szovjetunió hadikiadásai a nemzeti össztermelés 14, esetleg 20 százalékát teszik ki. Az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal, a CIA szerint pontosan 16 százalékról volt szó. Moszkva állandóan azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a hadiipar irányítása alatt áll, a Szovjetunió azonban maga a megtestesült hadiipar. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 6. folyt.
|
Végül is akár mennyire is rúgnak a szovjet hadikiadások, Gorbacsov egyet megtanult: a Vörös Hadsereg költségeit többé nem győzi az ország. A Szovjetuniónak - ha nem elégszik meg az atomfegyverekkel rendelkező harmadik világbeli ország szerepével - ágyúöntés helyett vajköpülésre kell berendezkednie. Először meg kellett nyirbálni a hadvezetés hatalmát. Jól jött tehát, amikor Rust nyugatnémet fiatalember egyszer csak leszállt a Vörös téren. Bravúros landolásáért ugyanis Szergej Szokolov elaggott hadügyminiszter az állásával fizetett. Jazov, Gorbacsov embere került a helyére, de a hatalom mindig hálátlan, és elképzelhető, hogy Jazovnak is mennie kell, mert többé már nem katonatiszthez, hanem reformpárti civilhez kerül a tárca. Mihail Mojszejev, az új vezérkari főnök csak 1982-ben került ki az előkelő Vorosilov nevű hadi akadémiáról. A peresztrojka azonban tisztogatással jár, és hiába lenne egy tucat tapasztaltabb tiszt erre a pozícióra, Gorbacsov megint csak a maga emberét tolta előre. És mintha ez nem lenne elég, a polgári tanácsadó, a kormány mellett működő agytrösztök is egyre inkább beleszólnak a hadsereg dolgába. Leghangosabban Alekszej Arbatov, a Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa. Mint mondta: a katonai doktrína évekig a hadsereg és a haditechnikai intézmények privilégiumaként, a társadalmi és politikai szükségletek feláldozásával alakult ki. Sok területen hiányzott a katonai stratégia, a tervek és a haderőnövekedés fölötti tényleges politikai ellenőrzés. A cél most az, hogy a két dimenzió - a katonai és a politikai - szigorúan összhangban legyen. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 7. folyt.
|
Ennek érdekében Gorbacsov megszilárdította befolyását a hadsereg felett. Elnökként megkapta a hadsereg főparancsnokságát is. Maga áll a honvédelmi tanács, a legfelsőbb katonai döntéshozó testület élén is. Alighanem további tisztáldozásokat is tervez, de ez várhatóan nem ütközik majd ellenállásba, a legtöbb tiszt ugyanis egyet ért: az eddigi rendszer összeomlott, és most katonai költségvetési áldozatokat kell hozni az Engels és Lenin szerint egyaránt létfontosságú gazdasági alapok kiépítése érdekében. Amikor nemrég mintegy száz őrnagy és tábornok értekezletén a peresztrojkáról volt szó, a következő megjegyzés akár magától Gorbacsovtól is jöhetett volna: nincs választásunk - mondták a tisztek -, eljött a változás ideje. Ennek azonban nemcsak anyagi okai vannak, csúcstechnológiáról van itt szó, és alighanem ez az, amiért Gorbacsov támogatásra talál ott, ahol tisztogatni akar: a hadseregben. Moszkva mindeddig kétségbeesetten küszködött, hogy lépést tartson a nyugati tudománnyal. Szakértők szerint azonban legalább 4-5 éves lemaradása van. Az izraeliek a közel-keleti harcokban megszerzett szovjet tankok tervezésében bőven találtak kivetni valókat. Az amerikai szakértők pedig jót nevettek, amikor 1976-ban egy disszidens jóvoltából hozzájuttottak egy MIG-25-ös harcigéphez. A megvetés csak akkor változott kénytelen tiszteletté, amikor megállapították: az alumínium helyett rozsdamentes acélból készített szárnyak és az ósdi vákuumcsöves elektronikai berendezések ellenére a MIG-25-ös még mindig megfelel a célnak, bármikor felveheti a versenyt az amerikai SR-71-es felderítő repülőgéppel. Ennek ellenére az amerikai szakértők joggal állapították meg: a szovjet haderő a mennyiségre és nem a minőségre összpontosít. A túl sokat még mindig kevésnek találja. A kivitelezéssel pedig nem sokat törődik. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 8. folyt.
|
A szovjet vezérkarnak azonban mostanában már rémálmai vannak. A nyugati műszaki áttöréstől retteg, mert ez semlegesíthetné az óriási költséggel előállított szovjet arzenál legnagyobb részét. Olyan fegyverekről van szó, mint a NATO fegyvertárába hamarosan bevonuló, viszonylag kis méretű bomba és akna, amely sértetlenül elengedi maga mellett a teherautót, de felrobbantja a tankokat. A szovjet tábornokok joggal tartanak impozáns felvonulási terveik megzavarásától az ilyen és ehhez hasonló lövegek bevetésének esetén. A gorbacsovi korszak kezdetén a nyugati megfigyelők érthetően szkeptikusan fogadták a szovjet fenyegetés csökkentését ígérő szónoklatokat. Tisztában voltak azzal, hogy Moszkvának a gazdasági élet megmentése érdekében össze kell húznia a nadrágszíjat. Az afganisztáni háború vesztésre állt, a meglazított közép-európai póráz veszélyesnek tünt, de Gorbacsov aligha tilthatta meg a gyarmatokon az otthon szorgalmazott liberalizálást. Igaz, Gorbacsov elfogadta a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek kiküszöbölését célzó szovjet-amerikai szerződés helyszíni ellenőrzést előirányzó záradékát, de a demokratikus államok minél tovább boncolgatták, annál kevésbé tartották a maguk számára előnyösnek az egész megállapodást. Végül is - mondták a kételkedők - Gorbacsov egyszerűen nem engedheti meg magának a hatalmas támadó erők feláldozását. Így érkezett el 1988. december 7-ike, amikor a szovjet vezető az ENSZ közgyűlése előtt kijelentette, két éven belül megteszi mindazt, amit senki nem hitt el, hogy valaha is megtehet: félmillióval, csaknem 10 százalékkal csökkenti a szovjet haderők létszámát, és felszámolja felszerelésüket. Magyarországról, Csehszlovákiából és az NDK-ból kivon hat tankhadosztályt, Kelet-Európa területéről haza hív összesen 10 ezer tankot, elhozat 8 ezer 500 löveget és 800 harci repülőgépet. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 9. folyt.
|
A hazatartó egységekből néhány kifejezetten a villámháború tervét szolgálta, mint például az a 10 helikopterdeszant, amely a frontvonal mögött volt hivatva 1700 pontonhíd lerakására. Félreértés ne essék, a csökkentés ellenére a Szovjetunió óriási hagyományos haderőfölényben marad. Nyugat-Európa azonban ennek ellenére örömmámorban úszott. Gorbacsov szavainak politikai hatása nem maradt el, és a diplomácia a gorbacsovi doktrína egyik legfontosabb alkotó eleme. Bizonyítja ezt az is, hogy a szovjet elnök januárban megígérte nyugati látogatóinak: 14,2 százalékkal csökkenti a szovjet hadikiadásokat, 19,5 százalékkal a fegyvergyártást, és egész sor hadiüzemet átállít a polgári gazdaság szolgálatába. Az ígéret egyetlen, mondhatnánk pikantériája, hogy januárban még - saját bevallása szerint is - Gorbacsov sem tudta pontosan, mennyit költ a szovjet állam hadikiadásokra. Ne feledjük azt sem, hogy a hagyományos szovjet szemlélet nem lát semmiféle ellentmondást a védelmi doktrína és a támadó védelemre alapozott stratégia között. Ahromejev marsall olyan tervet dolgozott ki, amely mindkét taktikát szolgálja. Krízis esetén - mondta a marsall - a szovjet haderő 20 napon át védekezne, és addig a politikai vezetés megkísérelné a közkeletű egyezmény létrehozását. Ha ez nem sikerül, akkor jön az ellentámadás. Két szótagot levágunk, és marad a támadás. Elvégre nem mi, hanem Alekszej Arbatov mondta: nincs olyan védelmi doktrína, amely nem támadási stratégián alapszik, és nem tart készenlétben támadó hadműveletekre kész katonaságot. John Galvin tábornok, a NATO főparancsnoka is kissé vonakodva vette tudomásul a támadásra kész védelem gondolatát. Mint megjegyezte: persze, hogy a védelmi erőknek is képeseknek kell lenniük a támadásra, de nem a Rajnán túl, ahogy azt a szovjetek tervezik. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete 10. folyt.
|
Gorbacsov alighanem komolyan gondolja a reformot, de egy évtizedig is eltarthat, amíg zöldágra vergődik vele. A Szovjetunió egyébként tovább folytatja mind a hagyományos, mind pedig a nukleáris haderő modernizálását. Az a bizonyos 19,5 százalékos hadiipari termelési csökkentés legfeljebb annyit jelent, hogy ezentúl nem 280, hanem 220 új szovjet tank készül havonta. A legnagyobb veszély az, hogy néhány jelentéktelen szovjet gesztus miatt a Nyugat csaknem megváltoztatta egész védelmi és biztonsági szemléletét. Gorbacsov terveiben tehát sok a közös pont, de egy valami biztosnak tűnik: a következő háború színhelye nem a Szovjetunió lesz. A második világháború pusztítása már egymagában elegendő volt ahhoz, hogy a szovjet hadvezetés erre a következtetésre jusson, de ez megmagyarázza azt is, miért számít Moszkva a Nyugat támadására. A demokratius államok ezen csak mulatnak. Mégis a szovjet vezetésben is vannak olyanok, akik ezt ma már valószínűtlennek tartják. A gorbacsovi új irányvonal azonban egyelőre nem képes megváltoztatni egy nemzet beidegzett félelmét és gondolkozását. Az azonban tény, hogy Moszkvának nincs sem elegendő pénze, sem megfelelő műszaki tudása a jelenlegi óriási haderő fenntartására. Nem versenyezhet csúcstechnológiai téren, és nem modernizálhatja ezzel egy időben a polgári gazdasági életet. Gorbacsov csak hosszú távú reformokkal számíthat a műszaki feladatok elvégzésére, a haderőszintet pedig kelet-nyugati diplomáciai manőverekkel döntik majd el, és ez könnyíthet Gorbacsov belföldi gondjain. Hogy aztán mindezt összhangba lehet-e hozni a szovjet vezetés irányvonalával, azt csak az idő mutathatja meg. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 11. folyt.
|
Gorbacsov az első pillanatban megértette azt, amit elődei évtizedek alatt képtelenek voltak felfogni: a demokratikus államok a fenyegetés ellen összefognak, de dorombolva szétválnak, és a maguk útjait járják, ha békés gesztusokat látnak. Már az INF-szerződés általános támadást jelentette a nyugati nukleáris elrettentő politika ellen, Gorbacsov pedig erkölcsi magaslatokba emelkedett, amikor megcsillantotta az atomfegyverek teljes kiküszöbölésének lehetőségét. A NATO rugalmas válasza a szovjet hagyományos haderőfölénnyel szemben kiépített nukleáris elrettentő erő egyszeriben sokkal kevésbé erkölcsösnek és még kevésbé elfogadhatónak tűnt a Nyugat, elsősorban Bonn szemében. A gorbacsovi stratégia meggyengítette Nyugat-Európa katonai modernizálási törekvéseit, és az Egyesült Államok honvédelmi kiadásainak csökkentése felé hajlította az amerikai közvéleményt. A szovjet szándékokkal szembeni szkepticizmus kiment a divatból, különösen az NSZK-ban. Gorbacsov szívből remélte, hogy megoszthatja a NATO-t, ezt George Bush a brüsszeli csúcsértekezleten megakadályozta. Gorbacsovnak most az a dolga, hogy eloszlassa saját tábornokai évtizedeken át beidegződött félelmeit. A bécsi tárgyalások - megint csak Bush elnök jóvoltából - rákényszeríthetik Moszkvát és elsősorban a szovjet vezérkart (vételi zavar miatt néhány szó leírhatatlan) történő kiegyensúlyozására. Ha a leredukált haderő megsemmisítése is létrejön, akkor Gorbacsovnak már csak egy érve marad: az Ural mögött állomásozó és éppen ezért a megegyezésbe semmiképpen sem beleszámító szovjet haderők gyorsabban elérik Nyugat-Európát, mint az Atlanti-óceánon átkelni kénytelen amerikai katonák. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
- A szovjet hadsereg helyzete - 12. folyt.
|
Gorbacsovnak ugyanakkor valahogy ki kell egyensúlyoznia a glasznoszty révén a peresztrojka ígéreteinek számonkérésére felszabadított lakosság, a hatalmát védő pártapparátus és a saját szempontjai által irányított vezérkar érdekeit. John Galvin, a Nyugat védelmével megbízott NATO-főparancsnok erről azt mondta: a szovjet metamorfózis veszélyesebb lehet, mint bármi, amit a múltban átéltünk. Régen a szovjetek erősek, de kiszámíthatóak voltak. Ma még mindig erősek, de kiszámíthatatlanok. Ezekkel a borúlátó szavakkal végződik a US News and World Report című amerikai politikai magazin átfogó beszámolója. +++
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|