|
|
 |
|
 |
Nézeteltérések a független mozgalmak között
|
München, 1989. február 28. (SZER, Magyar híradó ) - Párthasadás,
kilépés, kizárások, nyilvánosság elé vitt nézeteltérések -
mozgalmas a mozgalom élete a szerveződő pártokon belül is, és a
független szervezetek között is. Kasza László beszél a kényesnek
ítélt, de voltaképpen normális, és a nyugati demokráciák életében
megszokott témáról.
- Mintha- a hosszú kések éjszakája köszöntött volna a független
mozgalmakra: mindenki mindenki ellen. A Kisgazdapárt kizárta
soraiból négy vezetőségi tagját, a szociáldemokraták ajtócsapkodás
közepette váltak meg főtitkár-jelöltjüktől - hogy csak a legutóbbi
eseményeket említsem.
Aztán persze - és ez talán még fontosabb - folynak az intrikák az
egyes csoportok között. Igazában mindenki elhisz minden rosszat a
másikról, és ezt tovább is adja. A fejleményeket főleg - nemcsak
képletesen - lábhoz tett fegyverrel figyeli a Münnich Ferenc
Társaság, és akik köréje csoportosulnak. Elégedettek, hiszen ők a
többpártrendszer kifejezést mindig is az anarchia szinonimájaként
használták.
Akik pedig reménykedve figyelik egy demokratikus társadalom
kibontakozásának első félénk jeleit, ijedten kérdezik: tényleg
elveszítette volna a magyar társadalom a képességét arra, hogy
saját maga vegye kézbe ügyeinek intézését?
A szakemberek józan érvekkel magyarázzák a jelenséget. Hallunk a
demokrácia gyermekbetegségeiről, arról, hogy a társadalomban -
amelyből négy évtizeden át kiöltek minden politikai kultúrát - nem
megy minden egyik pillanatról a másikra. Ez minden bizonnyal így
igaz -, még két további érvet is említenék.
Az egyik, hogy a pártokon belüli ellentétek nem nevezhetők magyar
specialitásnak. Különösen új pártok jellemzője ez - nézzük meg az
osztrák vagy nyugatnémet Zöldeket. Az olasz szocialisták, vagy a
brit munkáspártiak pedig arról tudnának beszélni, hogy minként
oszlik akár három részre egy olyan hagyományokra alapuló párt is,
mint az övék.
A másik meggondolás, hogy a többpártrendszer igenis jelent -, kell
hogy jelentsen - ellentéteket pártok között, és pártokon belül is .
Akkor tehát minden rendben van? A hosszú kések éjszakája - ha
egyáltalán van ilyen - természetes velejárója a demokratizálódási
folyamatnak? Attól tartok nem egészen ilyen egyszerű az ügy. Nem
mindegy ugyanis, hogy az alakuló pártok milyen társadalmakban
kapják meg gyermekbetegségeiket. Ott, ahol pontosan megfogalmazott,
a szabadságjogokat biztosító törvények szabályozzák a közösségi
életet, nem létkérdés pártok feldarabolódása, vagy akár eltűnése.
Olyan országokban viszont, ahol a törvények ellenőrző rendszere
hiányzik, ahol egy korlátlan hatalomra törő, vagy azt
visszaszerezni akaró párt kegyetlenül kihasználja az esetleges
konkurencia gyengeségeit, a demokratizálódási folyamat halálához
vezethet az ilyen - maradjunk a képnél - gyermekbetegség.
De persze a betegségeknek az is jellemzője, hogy nem megrendelésre
érkeznek. Nem lehet azt mondani: itt veszélyes, hagyjuk ki. Ez a
tény még inkább növeli a független mozgalmak tagjainak, vezetőinek
felelősségét, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a
betegségeket elhárítsák.
Szerencsére legtöbbjük tisztában van ezzel. Tudják, hogy a helyzet
sokkal többet kíván tőlük, mint egy demokratikus ország
politikusaitól. Mindannyiunk érdekében kívánjuk nekik, hogy
tudjanak ellenállni a felesleges ellentétek kísértésének. Ismerjék
fel, hogy mikor kell egy politikai harcot megvívniuk egymás között,
és ismerjék fel azt is, hogy ezt a harcot mikor kell elkerülniük.
+++
1989. február 28., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|