|
|
 |
|
 |
A vízlépcsőről
|
München, 1989. június 28. (SZER, Magyar híradó) - Mint
ismeretes, Budapesten átadták a csehszlovák nagykövetségnek azokat a
dokumentumokat, amelyek a bős-nagymarosi vízi erőmű hazai
munkálatainak felfüggesztésével kapcsolatosak. Az illetékes prágai
kormánybiztos nagy mellénnyel jelentette: A dokumentumok nem
tartalmaznak olyan szempontokat, amelyeket ne tanulmányoztak volna
korábban. Ez a magabiztosság annál is inkább meghökkentő, mert hogy
Magyarországon újabb és újabb ellenérvek merülnek fel. Szekeres
László, a Nagymaros Bizottság egyik vezetője nyilatkozik:
- Különféle kockázatok. Ezzel a címmel jelent meg a Népszabadság
1989. június 22-i számában egy FD monogrammal szignált cikk, melyben
az újságíró dr. Udvari Lászlót, közlekedési-, hírközlési és
építésügyi államtitkárt, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer
munkálatainak felfüggesztésével összefüggő hazai és nemzetközi
feladatok irányítására és koordinálására kinevezett kormánybiztost
kérdezte.
Az egyik kérdésre adott válaszában a kormánybiztos így
fogalmazott: "Egyre több jel utal rá, hogy alap-üzemmódban a Duna
mederviszonyai romolhatnak és ez olyan tényező, amit nem lehet
mellékesnek tekinteni."
Nos igaz, hogy ezt nem lehet mellékesnek tekinteni, de azt sem,
hogy csúcs-üzemmódban az eddigi évi egy-két árhullámmal szemben -
ami egyáltalán nem ártott a környező erdő és mezőgazdasági
területeknek - napi egy, jó vízállás esetén két árhullám vonulna
végig ezentúl a Dunán a Garam torkolatától Csapig, körülbelül 90
kilométerrel lefelé, és visszafelé az Öreg-Dunán körülbelül 20
kilométer hosszan áramlana fel a Mosoni-Dunán, a Rába és a Répce
folyókon. (folyt.)
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A vízlépcsőről - 1. folyt.
|
A minennapos egy-két árhullám csúcs-üzemmód esetén körülbelül
egy kilométer szélességben Bőstől Nagymarosig feliszapolná,
tönkretenné, valóságos holdbéli tájjá varázsolná a területet. Ezt
ellenérvként elfelejtette mondani a kormánybiztos.
Egy másik idézet a nyilatkozótól: "Azt azonban le szeretném
szögezni, hogy a nagymarosi vízlépcső esetleges meg nem építése
mellett sem gondol senki arra, hogy a rendszer többi részét nem
helyezzük üzembe."
Nem akarom ezzel kapcsolatban a már ismert, nagyon súlyos
érveket ismételgetni a történelmi Duna elvesztéséről, a
határkiigazításról, a csehszlovák szennyvizek beáramlásáról, a
hajózási helyzet tarthatatlanságáról, Európa legnagyobb földalatti
ivóvíz- tartalékának elvesztéséről; arról, hogy baleset, földrengés,
vagy diverzió esetén fél Nyugat-Magyarországot árhullám moshatja el;
arról, hogy a felszíni és a felszín alatti Duna rendszerének
megszűnésével a parti szűrésű kutak is megszűnnek, sőt egy idő után
az ártézi kutak is csak szennyvizet ontanak.
Viszont egy eddig nem nagyon hangoztatott szempont: Dunakiliti
és Palkovicovo között a 31 kilométeres szakaszon a mai Öreg-Duna
meder átlag vízhozamának 97 százalékát áttereljük Csehszlovákiába.
Ezzel elveszítjük a lehetőségét, hogy a jelenlegi meder jobb parja
mellett parti szűrésű kutakat telepíthessünk, és így regionális
vezetékeken keresztül a vízhiányos észak-dunántúli területekre, sőt
Budapestre is elvezethessük azt.
A vízgazdálkodási keretterv eddigi számításai szerint ez napi 80
ezer köbméter első osztályú ivóvíz-veszteséget jelent. Jelenleg erre
Szigetközben és Győr térségében nincs igény - hangzik a hivatalos
érvelés-, de tudjuk, hogy Magyarországon a jövőben ivóvízhiányos
helyzet jön létre. (folyt.)
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A vízlépcsőről - 2. folyt.
|
És akkor a jövő? Ennek a vízkincsnek az ára mai áron 50 milliárd
forint. Annyi, mint a magyar előirányzat a teljes vízlépcsőre. Ezt a
vízmennyiséget Csehszlovákia fogja kivenni a Dunából, sőt regionális
távvezetékeken keresztül küldik majd Morvaországba Brnoig, a Vág-
völgyében Zsolnáig és Dél-Csehszlovákiában Kassáig, mert a túlzott
iparosítás miatt ezeken a területeken túlzott ivóvízhiány állt elő.
Az ökológusok szerint az ezredfordulóra a tiszta ivóvíz az
arannyal lesz egyenértékű Európában. Most, mai áron 50 milliárdot
csak úgy elajándékozunk, vagy ostobaságból lemondunk róla. Ha ez az
eszmei érték egyre csak nő, emelkedik, mit fog érni a gyermekeinknek
és unokáinknak? És a gyakorlati értéke? Vagy nem lesz ivóvizünk,
vagy csupán szennyvizet iszik majd az ország, azt is adagolva. Ki
meri vállalni ezért most a felelősséget? +++
1989. június 28., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|