|
|
|
|
A párt dokumentumai
|
München, 1989. június 10. (SZER, Világhíradó) - Nem mai keletű értelmiségi gondolkodás és politikai gyakorlat, hogy amiről nem beszélünk, az nincs. Ám a tények tudatos elhallgatása, arra hivatkozván, hogy nincsenek hiteles dokumentumok, valójában Sztálin hatalomra jutásától kezdődött és lett később valamennyi kommunista országban az óvatoskodás, titkolódzás kedvelt módszere. Ha ide-oda pörgetnénk az idő kerekét, igencsak elámuldozhatnánk a komámasszony hol az olló? - játszadozások csalafintaságain, hogy pártvezetők, felelős tisztségben lévő garmada mímelte évtizedeken át a Nemtudomka szerepét. Kétségtelen, voltak esztendők, amikor életveszélyes fenyegetésekkel, esküvel csikarták ki a szigorú hallgatást és most, az enyhülésnek nevezett korszakban még nem mindenki tudja, akarja megváltoztatni a Ne szólj szám, nem fáj fejem íratlan törvényét. Az MSZMP főtitkára azt mondotta a kínai helyzetről szólva az MTI tudósítójának, hogy: részletes helyzetelemzést még nem lehet adni, mert az ottani viszonyok áttekinthetetlenek. Tehát, amíg nincs dokumentum, lehetőleg Moszkvában fogalmazott és jóváhagyott, addig bizonytalan a vélemény is. Hogy belelőttek a tömegbe és vétlen áldozatok százai maradtak a kövön? Erre csak annyi a megjegyzés, hogy: sajnálatos. Akárcsak hazánkban az -56-os események. Hiszen erősen markolják bő 3 évtizede a titkok fátylának csücskeit, mert amíg nincsenek írásos és egyéb cáfolhatatlan bizonyítékok, lehet taktikázni. A mosonmagyaróvári vérengzésért vétkes Dudás István nyugalmazott határőr ezredest egyenlőre azért nem vonják felelősségre, hogy 1956 október 26-án a laktanya elé vonuló tömegbe lövetett, mert a vizsgálatot végzők szerint a bűnösség megállapításához nincsenek megbízható adatok. Az kevés még napjainkban is, hogy 105-en haltak meg, köztük terhes anyák és gyerekek. (folyt.)
1989. június 10., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A párt dokumentumai - 1. folyt.
|
És ki géppuskáztatott a Parlament előtt tüntetőkre? Biztos az ÁVH-sok, - vonogatják a vállukat a válaszra leginkább illetékesek és sietve eldugták, megsemmisítették a dokumentumokat, hiszen amíg nincs papír, a vallomást is elodázhatják. A zsarnokok örök félelme a népellenes cselekedetek kulisszatitkainak kiszivárogtatása, mert ahol hazugságokból ötvöződik az ideológia, nem mernek őszinték lenni. Még akkor sem, ha rajtakapják őket a tények rejtegetésén, elferdítésén. Olyasmiken például, hogy a volt recski foglyok nyilvánosságra hozott névsorából kihagyták a legismertebbeket. Hogy a kitelepítések valódi célja az volt, hogy a szépen berendezett tágas polgári lakásokat a rezsim kegyeltjeinek adják. Hogy a népbíróságok ítéleteinek java része törvénytelennek tekinthető. Hogy Pálinkás Pallavicini őrnagyot, aki Mindszenty bíborost a kormány parancsára a fővárosba szállította, jogtalanul akasztották fel. És így tovább a végtelenségig. A kommunista pártok a Varsói tömb országaiban számos tekintetben egy húron pendülnek, ha a múltat kell megvallaniuk, és épp ezért figyelemre méltó az SZKP engedékenysége, hogy a magyar megbízottak betekinthetnek a titkos archívumok anyagaiba. A jugoszlávok is nyitogatják a ládikákat, páncélszekrényeket és ennek aligha örülget az MSZMP konzervatív szárnya. De az akasztófáknál nincs kegyetlenebb dokumentum. A bitók áldozatai olyanok, mint a felkiáltójelek. +++
1989. június 10., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|