|
|
|
|
Szudáni junta (1.rész)
|
Rákos György, az MTI kiküldött tudósitója jelenti:
Kairó, 1989. július 6. csütörtök (MTI) - A múlt hétvégén hatalomra került szudáni katonai vezetés csütörtökön elhalasztotta az etiópiai fővárosba aznapra tervezett találkozót képviselői és a dél-szudáni felkelők küldöttsége között. Szudán Addisz Abeba-i nagykövete jelentette be a halasztás hírét, de sem magyarázattal nem szolgált, sem új időpontot nem jelölt meg az érintkezés felvételére. Omar el-Besir tábornok, az új kartumi junta vezetője szerdán jelentette be, hogy másnap küldöttséget meneszt Addisz Abebába, hogy tárgyalásokat kezdjen a szudáni népi felszabadító hadsereg (SPLA) képviselőivel.
Az első érintkezés tervezett napján, csütörtökön az Al-Ahram című félhivatalos kairói lap azt jelentette, hogy a találkozót ,,az igen közeli jövőben,, újabb, magasabb szintű követi. Az Asark al-Auszat című arab nyelvű angol újság ennél egyértelműbben fogalmazva azt adta hírül, hogy Egyiptom csúcsszintű találkozót igyekszik létrehozni a két fél, Besir tábornok és a felkelők vezére, John Garang ezredes között. A diplomáciai forrásokra hivatkozó szaudi lap szerint Egyiptom több afrikai ország, elsősorban Etiópia és Kenya támogatásával kívánja tárgyalóasztalhoz ültetni Besir tábornokot, aki jóindulata jeléül amnesztiát kínált a déli fegyvereseknek és egyoldalú tűzszünetet hirdetett Dél-Szudánban, és Garangot, akinek mozgalma, a szudáni népi felszabadító hadsereg (SPLA) egyelőre várakozó állásponton van. (A harcok egyébként néhány hete szünetelnek.) A déli felkelők mozgalma, amely eddig számos szudáni kormány bukását kényszerítette ki, borúlátóan, de legalábbis óvatosan várja az új katonatiszti csoporttól, hogy felvázolja konkrét elképzeléseit a rendezésről. Manszur Haled, Garang ezredes politikai tanácsadója szerdán közölte, hogy az SPLA a juntától ,,békepolitikáját meghatározó nyilatkozatot,, vár. Megfigyelők szerint nemigen számíthat kedvező fogadtatásra Omar el-Besir tábornoknak az a javaslata, amelynek értelmében népszavazásra bocsátaná a déliek által sérelmezett iszlám törvénykezés ügyét, azt, hogy fenntartsák-e az ország egész területére szóló érvénnyel 1983-ban bevezetett sariát, minthogy az északi muzulmánok elsöprő többségben vannak a délen élő keresztény és törzsi vallású szudániakkal szemben, a referendum eredménye tehát előre kiszámítható lenne. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök 20:28
|
Vissza »
|
|
Szudáni junta (2.rész)
|
Omar el-Besir, a hat napja hatalmon lévő szudáni Nemzeti Megmentés Forradalmi Parancsnoki Tanácsának vezetője az új rendszer nemzetközi elismertetésére indított offenzíva jegyében küldöttet menesztett Szaud-Arábiába. Mint csütörtökön Rijádban közölték, a junta alelnöke, Al-Zubair Mohammed Szaleh tábornok Fahd királynak szóló üzenetet vitt Besirtől, s abban a szudáni helyzetről tájékoztatta az uralkodót. Hivatalos elismerésben eddig csak Egyiptom részesítette az új szudáni vezetést, szaudi részről a hét elején ,,sikert,, kívántak a tábornoknak küldetésében.+++
1989. július 6., csütörtök 20:30
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|