|
|
|
|
Az MSZMP Egis reformkörének nyilatkzata a KB június 23-24-i üléséről (OS)
|
1989. július 4., kedd - Reformkörünk, mint az MSZMP legális platformja, és mint az Egis Gyógyszergyár politikai közvéleményének egyik fóruma, egyetért az ülés után kiadott állásfoglalással. Megelégedéssel fogadtuk, hogy a pártegység megerősítésével az anarchia elkerüléséhez járult hozzá a Központi Bizottság. Az állásfoglalás szövegében Nagy Imre temetésével kapcsolatban felmerült a ,,szovjetellenes,, kifejezés. Ezt részünkről nem tartjuk helyesnek, mert egybemossa a sztálini diktatúra, a brezsnyevi pangás és a gorbacsovi reformpolitika vonalát. A magyar kormánynak javasoljuk, tegyen konkrét intézkedéseket, használja ki Bush elnök júliusban esedékes látogatását arra, hogy olyan nemzetközi helyzet teremtődjön, ami hozzásegíti a szovjet csapatokat Magyarország területének elhagyásához. A Nagy Imre-temetés napján mi is hallottuk az oda nem illő hangokat, a demagóg megnyilvánulásokat. Azonban nincs mit csodálkozni azon, ha negyven év egyoldalú és hamis propagandája néhány embert és szervezetet hasonló, egyoldalú megnyilvánulásra késztet. Az állásfoglalásban megfogalmazott célok egyre kevésbé azonosíthatók egy kommunista párt eszmeiségével, ezért kulcsmondatnak az alábbit tartjuk: ,,Megújuló pártunk arra törekszik, hogy a kommunista és szociáldemokrata értékek új szintézisét valló, a munkásság és az egész nemzet érdekeit szolgáló erővé váljon.,, (OS)
1989. július 4., kedd 16:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|