|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának közelménye Nagy Imre és sorstársainak temetéséről (2. rész)
|
Amikor ismételt félreállítása után 1956 októberében visszakerült a miniszterelnöki székbe, rendkívüli körülmények között küzdött az ország megmentéséért. Egyszerre harcolt a magyarországi sztálinizmus megfékezéséért, a nemzeti sérelmek jóvátételéért, a külső beavatkozás elhárítása érdekében és a népfelkelés mögött feltámadt ellenforradalmi cselekményekkel szemben. Ehhez sem pártja, sem koalíciós partnerei nem nyújtottak megfelelő támogatást. A sodró eseményekben maga sem mutatott kellő határozottságot, és tévedett külpolitikája nemzetközi feltételeinek és következményeinek megítélésében. Neve azonban összeforrott a nemzeti önállóság talaján, az önigazgatást és a demokratikus többpárti pluralizmust elismerő szocialista úttal. 1956. november 1-4-e között a külső körülmények megváltoztak, ugyanakkor az MSZMP és a kormány vezetése kettészakadt. Nagy Imre nem vállalta az akkori külső és belső körülmények által kikényszerített kompromisszumokat, nem vállalta a régi politikai intézményrendszer részleges megjavításával elérhető reformokat. Ez vezetett személyes tragédiájához, a politikai okokból reászabott igaztalan halálos ítéletig. Az MSZMP Központi Bizottsága tiszteletben tartja a pártalapításban résztvevő Nagy Imrének és küzdőtársainak emlékét. A párt megújulása során épít az 1956. október végi megalakulásának elveire, nyíltan vállaja az 1953-54-es reform-kezdeményezések örökségét. Az 1956-os eseményekben, a nehéz napok ellentmondásos viszonyai között a szembenálló felek mindegyikének oldalán sokan hősiesen küzdöttek és haltak meg vélt vagy valós, de egyaránt igaznak hitt céljukért. Sokszázan váltak az események véletlen áldozatává. A tragédia maga a testvérharc volt, annak minden halottja a nemzet vesztesége. Újabb megrázkódtatáshoz vezetne, ha Nagy Imre és sorstársai temetése a nemzetet megosztó feszültségek forrásává válna. Ezért az MSZMP Központi Bizottsága felhívja a párt tagjait, a magyar állampolgárokat: felelős magatartással legyenek méltóak a kegyeleti aktushoz. A temetés legyen mementó: a nemzeti megbékélés jelképe. (MTI)
1989. május 31., szerda 18:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|