|
|
 |
|
 |
Eörsi István 1956-ról
|
Eörsi István 1956-ról Amerika Hangja
--------------------- Washington, 1989. május 30.
(Bognár Vera) Esti híradó
Vendégem a telefonvonal túlsó, tengerentúli oldalán Eörsi István
drámaíró. Nyugat-Berlinben tartózkodik éppen. Ott sikerült felhívni.
Nem lesz otthon Nagy Imre temetésén?
- De otthon leszek, már holnap, 3-ikán hazamegyek. Úgy veszek
részt, mint egy olyan ember, akinek a számára 1956 élete legdöntőbb
élménye volt és ha kevés dolog volna is, amire jó érzéssel
gondolhatok az életemben, akkor mindenképpen az egyik legfontosabb
dolog az, hogy 1956-ot soha életemben, szinte mondhatni a 30 év
alatt egyetlen napig sem felejtettem el ennek a tanulságait és
leckéit. És soha a gyász a kivégzettekért nem múlt ki a szívemből.
Most patetikusan fejezem ki magamat, pedig nem az én dolgom, mert én
irónikus író vagyok. De mégis ezt az egy ügyet, ha a magam számára
beszélek is, csak ilyen patetikusan tudom kifejezni.
Nagy öröm nekem, hogy a börtönkönyve, amelyben ezekről a
dolgokról is írt, most a napokban a könyvhéten legálisan is
megjelenik és ebben írok is sokat a kivégzettekről. Volt köztük
nagyon közeli, jó barátom is.
- Mondana róla egy pár szót?
- Angyal Istvánnak hívják, 1928-ban született, tehát amikor
kivégezték, 30 éves volt. Megjárta Auschwitzot is, ahol a nővérét
felakasztották szökési kísérletért. Hazajött, új világot óhajtott
építeni, mint ahogy az egész generáció. Kommunista lett, de már
1949-ben a WC-ben fejjel lefele felakasztotta Sztálin fényképét,
mint aki a kommunizmusnak és a szocializmusnak az árulója. (folyt.)
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Eörsi István 1956-ról - 1. folyt.
|
1956-ban részt vett a forradalomban, mint a Tűzoltó utcai
fegyveres csoport parancsnoka és mint ilyen, a fegyveres harcok
során töménytelen sok szovjet tankot lőtt ki. De másrészről pedig
jelentkezett arra, hogy megvédje azokat, akik veszélyben érzik
magukat. Tehát őrséget állított olyan kommunisták elé, akik ezt
kérték tőle és megkérte Kádár Jánost 1956. november 1-én, hogy
másnap vegye át szimbólikusan a Tűzoltó utcai parancsnokságot, mert
ő továbbra is - akárcsak én abban az időben - kommunistának vallotta
magát. Igazi kommunistának.
Kádár meg is ígérte neki, hogy átveszi ezt a parancsnokságot, de
szórakozottságból inkább a szovjet követségre ment. Angyalnak épp
ezért kellett meghalnia, mert a vallomásai során folyton Kádárra
hivatkozott és Kádárt mint árulót és mint olyan embert, aki az ő
külön ilyen irányú reményeit megcsalta, állandóan idézte, tanúnak
hivatta, tehát ezzel eleve a saját sorsát megpecsételte.
Társaimtól tudom, hogy a halálos zárkában több mint egy évet
töltött. Hihetetlen bátorságról és lelkierőről tett tanúbizonyságot.
Ezt bizonyítja különben az a levél is, amelyet a halálos zárkából
sikerült nekem átcsempésznie egy másik börtönbe. Ezt a levelet
közlöm is a börtönkönyvemben.
Tehát amikor én részt veszek a temetésen, természetesen gondolok
Nagy Imrére és munkatársaira, de gondolok arra a töménytelen sok
elesett fiatalemberre, akiknek a jó része nevét sem tudjuk, akik
egyszerűen közönséges gyilkosság áldozatai, amit már csak az is
bizonyít, hogy a legnagyobb részüket 1957. május elseje után
végezték ki, tehát azután az időpont után, amely után hivatalosan is
már helyreállt a rend. Tehát semmiféle hatalmi, fegyveres, vagy
egyéb indok ezt nem indokolta, csak a bosszú, és az ostoba
szűklátókörű igazolása az árulásnak. (folyt.)
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|