|
|
|
|
Magyar témájú cikkek
|
Köln, 1989. március 31. (Deutschlandfunk, Sajtószemle) - A Die Welt arra a kérdésre keresi a választ: milyen hatalompolitikai következményei lesznek annak, ha megszűnik Kelet-Európában a szovjet befolyás. "A téma - írja szó szerint a lap - nagy szerepet játszik a NATO májusi csúcskonferenciáján. A nyugati szövetség stratégiai megfontolásai eddig csak egyetlen ponton találkoztak. A Nyugatnak a jövőben nemcsak a leszerelés és annak ellenőrzése szempontjából kell vizsgálnia Európa biztonságát, hanem olyan politikai megoldásokat kell kezdeményeznie, amelyek a másik fél számára ajánlatot jelentenek. Ennek érdekében - mondják Brüsszelben - három célt kell szem előtt tartani: a kelet-európai népek szabadságát, az emberi jogok gyakorlatban történő érvényesítését, és a Szovjetuniónak a határai mögé történő rendezett visszavonulását" - eddig a szó szerinti idézet. A lap ez után beszámol arról, hogy e célok gyakorlati megvalósításában még nem egységes a Nyugat. A Szövetségi Köztársaság átvette Gorbacsov "európai ház" fogalmát, és belpolitikai céloktól motiválva szeretné azt a leszerelés ellenőrzése terén mielőbb megvalósítani. A többi nyugati ország két újabb fogalommal kísérletezik: Európa stabil politikai egyensúlyának megteremtését és a szovjet befolyási övezet Finnországhoz hasonló átalakítását emlegeti. Mindkét megoldás azzal járna, hogy a Szovjetuniónak hivatalosan is fel kellene hagynia, a kelet-európai államok korlátozott szuverenitását tartalmazó Brezsnyev-doktrínával - olvashatjuk a Die Weltben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung már alcímében is jelzi a hasonló témát: A genscherizmus új keleti politikára készteti a Nyugatot. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetét mutatja be, aki együtt teniszezik a miniszterelnökkel és a Magyar Nemzeti Bank elnökével, és koktélpartijain nemcsak a hivatalos, hanem az ellenzéki politikusok is megjelennek. Politikai elképzeléseiről idézünk szó szerint: "Mark Palmer feloldhatatlan összefonódásokra törekszik a szocialista államokkal. Olyan sok kapcsolatot akar létrehozni a pártok, politikusok, vállalatok, egyházak és környezetvédő mozgalmak között, amennyi csak lehetséges. Egészen addig, amíg eltűnnek a Kelet és a Nyugat közötti kontúrok. Gorbacsovval - a külpolitikai szavak zsenijével - szemben olyan programot állít fel, amelyet korábban a belügyekbe történő beavatkozásként, sőt felforgatásként értékeltek volna" - olvashatjuk a lapban. Palmer programjának második része - tulajdonképpen nyugatnémet specialitás - a gazdasági diplomácia. Szorgalmazza a magyarországi tőkebefektetéseket, közös vállalatok létrehozását, sőt támogatja azt a magyar kérést, hogy végleges jelleggel megkapja az ország az Egyesült Államokban a legnagyobb kedvezmény előnyeit - írja a frankfurti lap kommentátora. +++
1989. március 31., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|