|
|
|
|
A Fővárosi Választási Bizottság ülése
|
1990. szeptember 17., hétfő - Az előzetes információkkal
ellentétben csupán két pártnak, az SZDSZ-nek és a Fidesznek sikerült
a főváros minden kerületében pártlistát állítania. A pártok további
megoszlása erősorrendben a következő: MSZMP 21, MSZP 20, FKgP 18,
KDNP 18, MDF 17, KIOSZ 10, VPSZ 8 - mindezek a Fővárosi Választási
Bizottság hétfői ülésén hangzottak el. Mint ismeretes a jelölőlisták
leadásának határideje szeptember 13-án lejárt. Ezt követően kezdte
meg a beküldött listák hitelességének vizsgálatát a választási
munkacsoport. A listák feldolgozása során számos formai és tartalmi
hibát találtak, s ezért változott meg az előzetes bejelentéshez
képest a pártlisták összetétele.
A törvény szerint ez idáig 3 fővel működő Fővárosi Választási Bizottság létszáma is jelentősen kibővült, mivel a listát állító szervezetek képviselői bekerültek a bizottságba. Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke az eskütételt követően 9 személynek adta át megbízólevelét. Az immár 12 fős választási bizottság megerősítette elnöki funkciójábn dr. Berényi Sándort, az ELTE egyetemi tanárát.
A bizottság ülésén közjegyző jelenlétében kisorsolták a pártok listára kerülésének sorrendjét is. Ennek megfelelően: 1. KIOSZ, 2. MSZDP, 3. Fidesz, 4. MSZP, 5. SZDSZ, 6. VPSZ, 7. MSZMP, 8. FKgP, 9. MDF, 10. KDNP. A pártlisták sorszámának fontosságát hangsúlyozva dr. Szegvári Péter, a Fővárosi Tanács V. B.-titkára felhívta a figyelmet arra, hogy azonos mandátumszerzés esetén az alacsonyabb listaszámot elért szervezet jelöltje kapja meg a mandátumot.
Az alakuló ülésen emellett számos kifogásról is döntés született, s megtárgyalták a szavazatszámlálás rendjére vonatkozó elképzeléseket. Állást foglaltak abban is, hogy a Szociáldemokrata Szövetség, illetve a Zöld Párt, a Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Realista Mozgalom - különböző okok miatt - a törvény előírása szerint indíthat fővárosi listát. A bizottság döntése ellen egyébként a különböző jogszabályértelmezések miatt az érintett pártok az Országos Választási Bizottsághoz nyújthatnak be kifogást. (MTI)
1990. szeptember 17., hétfő 13:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|