|
|
|
|
Antall József - olaszországi látogatás
|
1990. szeptember 12., szerda - Négynapos olaszországi
látogatásra utazik pénteken Antall József. A magyar miniszterelnök
még az első napon tárgyal vendéglátójával, Giulio Andreotti olasz
kormányfővel; felkeresi Francesco Cossiga államelnököt, és
találkozik az olasz felsőház, a szenátus elnökével is. A programban
szerepel az olasz gazdasági élet vezető képviselőivel való
eszmecsere is, hiszen - magyar külügyi források szerint - a
látogatás egyik fontos célja az eddig is dinamikusan fejlődő
gazdasági kapcsolatok további ösztönzése.
Olaszország harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk Európában, s a közvetlen gazdasági együttműködés bővülését jelzi, hogy immár 103 magyar-olasz vegyesvállalat működik, számuk különösen tavaly óta gyarapodott gyors ütemben. 1989-ben egyébként 763 millió dollár volt a kétoldalú forgalom értéke, az idén július végéig pedig 471 millió dollár, s a mérleg jelentős magyar aktívumot mutat. Az olasz kormány kedvezményes hitelkerettel és más módon is segíti a működőtőke magyarországi beruházásait, a korszerű olasz technológia itthoni elterjesztését.
Idén Olaszország az Európai Közösség soros elnöke, így a kormányfői tárgyalás alkalmat adhat az EK-hoz fűződő kapcsolataink előmozdítására, a magyar társulási szerződés és a későbbi csatlakozás kérdéseinek megvitatására is.
Antall József - MDF-elnöki minőségében - a látogatás során eleget tesz az olasz Kereszténydemokrata Párt meghívásának, és részt vesz a párt hét végi fesztiválján, Cagliariban. A kormányfő felkeresi a római székhelyű Máltai Lovagrend nagykancellárját, és hétfőn magánkihallgatáson fogadja őt II. János Pál pápa. (MTI)
1990. szeptember 12., szerda 15:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|