|
|
|
|
Für Lajos Csongrádban
|
1989. november 3., péntek - Szabolcs-Szatmár és Békés megyét követően pénteken Csongrád megyében folytatta vidéki bemutatkozó körútját Für Lajos, az MDF köztársaságielnök-jelöltje. Délelőtt az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkot kereste fel, majd rendhagyó történelemórát tartott a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban. Délután felszólalt a mindszenti művelődési házban tartott falugyűlésen és válaszolt a jelenlévők kérdéseire. Külön hangsúlyozta, hogy az MDF-nek van önkormányzati programja, s e szerint a legkisebb településnek is lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy megteremthesse saját önkormányzatának anyagi alapját.
Hódmezővásárhelyen megkoszorúzta az első világháború áldozatainak emlékművét, aztán makói termelőszövetkezetek képviselőivel találkozott. Este, a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban előbb az egyházak képviselőivel folytatott eszmecserét, majd pedig egy nagygyűlésen mondott beszédében szólt az átmeneti korszakról, a választások fontosságáról, valamint az MDF gazdasági elképzeléseiről. (MTI)
1989. november 3., péntek 20:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|