|
|
|
|
Für Lajos Békésben
|
------------------ München, 1989. november 2. (SZER, Magyar híradó) - Folytatja választási körútját egy másik fórumista, Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum köztársasági elnökjelöltje. Ara-Kovács Attila jelentkezik a Viharsarokból: Für, mint ellenzéki politikus, a helyi elvárások szerint is az ország, a vidék társadalmi és politikai átalakításának programjával jött ide. Első próbálkozása ez, mely szentesíteni igyekszik az elveket a valósággal, és nagyon fontos e körülményre figyelni, annál is inkább, mert Budapest messze van, és köztudomású, hogy a vidéki, ellenzéki szervezetek általában másként, az MDF vonatkozásában pedig egyenesen radikálisabban akarják a magyar világváltozást. De hát változás ide, változás oda, azért Für Lajost népes delegáció várta a megye határánál, Békésszentandrásnál, kenyérrel és sóval, színes pántlikákkal, ami nemcsak nemzeti szokásaink tartós világra valóságáról tanúskodik, hanem arról a hangsúlyosan népi önérzetről is, mely olyannyira sajátja akár Áchim András óta is e földnek, ennek az országszeletnek. A fogadást követően gyors egymásutánban zajlottak a találkozók. Reggel 10 órakor Für Lajos beszédet mondott a megyei tanács épületében, ahol ismertette szervezetének, pártjának a második országos gyűlésen kidolgozott politikai programját. Természetesen e téren szabadon érvényesült a hely szelleme. Hangsúlyt főképp a vidék gazdasági önállóságának kérdése kapott, valamint az a fenyegetettség, amely a közeli román határ tényéből fakad. Az elnökjelölt ezt követően találkozott a megye vallási vezetőivel, ellátogatott a menekülttáborba, ahol annak igazgatója, dr. Pető Attila kalauzolta. A délelőtti program végén oedig a helyi temetőben koszorúzta meg a hősi hallottak emlékművét. (folyt.)
1989. november 2., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|