|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése - második nap (3. rész)
|
Az egészségügyi szekcióban a résztvevők egyetértettek azzal a ténymegállapítással, hogy népegészségügyi helyzetünk az 1930-as évek szintjére zuhant vissza. Várható életkorunk egész Európában a legrövidebb; a felnőtt férfiak halandósága 10 év alatt a másfélszeresére nőtt; a csecsemőhalandóság pedig négyszerese az európai átlagnak. Igényként fogalmazódott meg, hogy az MDF olyan egészségügyet akar, amely hű tükre a jövő társadalmi és gazdasági fejlődésének. Ennek finanszírozását a magyar munkavállalók betegbiztosítási díjaiból, a helyi önkormányzatoknál maradó adókból és a költségvetési támogatásból kell hatékonyan megoldani. Az MDF küzd azért, hogy az egészségügyben is tiszta, ellenőrizhető tulajdonviszonyok érvényesüljenek. Megfogalmazódott az is, hogy a különböző egészségügyi intézményeknek valóban szabad versenyéhez minden formájukban függetleneknek és anyagilag önállónak kell lenniük. Szükségesnek tartják, hogy szűnjön meg a központosított, bürokratikus egészségügyi vezetés. A külpolitikai és a kisebbségvédelmi programtervezetet megvitató munkacsoportban megerősítették annak a koncepciónak a helyességét, hogy Magyarországnak a Kelet és a Nyugat között kell józan reálpolitikát folytatnia. Ebben követendő példa lehet akár a finn, akár az osztrák semlegességi modell. Ugyanakkor a szekció nagyon fontosnak minősítette, hogy a semlegesedési folyamat mellett fokozott hangsúlyt helyezzenek a szomszédos népekkel való jó kapcsolatokra. Ezért az MDF szorosabbra fonja kapcsolatait a szomszédos országok ébredő demokratikus szervezeteivel, amelyekben a jövő potenciális kormányzati tényezőit látja. A kisebbségvédelemmel kapcsolatban indítványozták, hogy a közeljövőben részletesebben dolgozzák ki az emigrációval való viszony alapelveit. Másrészt módosításokat ajánlottak a magyarországi zsidóságról szóló részhez, elsősorban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel folytatott konzultációk eredményeként és velük egyetértésben. A délutáni plenáris ülésen a szekcióvezetők tájékoztatást adtak a délelőtt végzett munkáról, s eközben ismertették az MDF államfő-jelöltjére, illetőleg a szervezet elnökére benyújtott ajánlásokat. Ez meglehetősen hosszú időt vett igénybe, mivel Kulin Ferenc, a soros elnök formai hibát vétett. Ugyanis csak az egyik résztvevő javaslatára bocsátotta szavazásra, hogy az MDF esetleg közös jelöltet indítson a köztársaságielnök-választásokon más ellenzéki szervezetekkel. Előtte azonban már a küldöttek megszavazták, hogy Für Lajos kerüljön a listára az MDF önálló államfőjelöltjeként. (folyt.köv.)
1989. október 21., szombat 17:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|