|
|
|
|
MSZMP - szovjet sajtó
|
Moszkva, 1989. október 7. szombat (MTI-tud) - Éles viták légkörében ült össze az MSZMP külsőségeiben is hangsúlyozottan munkakongresszusa - összegzik benyomásaikat a Pravda és a Komszomolszkaja Pravda Budapestről keltezett jelentéseinek szerzői. A szombati lapok közül e kettő közölt részletes saját tudósítást a kongresszus megnyitásáról, három más központi lap a TASZSZ hírügynökség jelentését ismertette hosszabb-rövidebb terjedelemben.
A két említett lap a ,,Demokrácia, jogállam, szocializmus,, jelszavát idézve mutatja be a kongresszus munkájának megkezdését. Az ifjúsági napilap elsősorban a pártkongresszus körüli politikai, társadalmi képet rajzolja föl, míg az SZKP KB központi lapja Nyers Rezső és Grósz Károly beszédeit ismerteti részletesebben. A választók támogatására - írja a Komszomolszkaja Pravda - az a párt számíthat, amely világos, reális programot hirdet meg a politikai élet, a gazdaság és a szociális szféra megújítására. Olyan program kell, amelynek révén Magyarország közelít a fejlett országok színvonalához. Az ifjúsági lap a reformerek azon meggyőződését is ismerteti, amely szerint a pártnak a kongresszuson gyökeresen meg kell újulnia, olyan új vezetőkre van szüksége, akiket nem terhel felelősség a múlt hibáiért. Az új elvi alapok megteremtésekor a magyar nép érdekeiből és kívánságaiból kell kiindulni - emeli ki a Pravda Nyers Rezső beszédéből. A pártelnöki szavak ismertetése után tér rá a tudósítás Grósz Károly főtitkár szóbeli kiegészítésére. Egyebek között azt idézi Grósz Károlytól, hogy ma az MSZMP a legjelentősebb politikai erő Magyarországon. Szervezettsége, tapasztalatai, nemzetközi kapcsolatai megnyitják a lehetőséget a demokratikus szocializmusba való normális átmenet előtt. A szovjet rádió első programjának reggeli lapszemléje ismertette részletesen a fenti tudósításokat és a TASZSZ budapesti jelentéseit. A televízióban a szombatonként jelentkező ,,A szocializmus országaiban,, című műsor bevezetőjében szólt arról, hogy nagy reményektől övezve kezdte meg munkáját az MSZMP kongresszusa, amelyről részletes beszámolót a jövő szombatra ígértek a tévénézőknek. +++
1989. október 7., szombat 14:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|