|
|
|
|
Templomszentelés a gyulai Románvárosban
|
1989. augusztus 29., kedd - Kedden Gyulán a Románvárosban nagymisével és templomszenteléssel vették újra birtokba felújított templomukat a helyi román ortodox egyház hívei. Az 1802-ben épült román templom felújítása mintegy kétmillió forintba került, ezt az összeget a hívők összefogásával és állami segítséggel teremthette elő az egyház. A gyulai nagyrománvárosi görögkeleti templom legnagyobb értéke az Ikonosztázia, amelyet 1827-ben Arsa Teodorovics szerb festőművész készített, s amely ma is ékessége a templomnak. A keddi gyulai templomszentelést Árdeleán Pál püspöki vikárius négy lelkésztársa segédletével végezte. A gyulai románság egyházi ünnepségén részt vett Martyin György, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének titkára is. (MTI)
1989. augusztus 29., kedd 12:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|