|
|
|
|
Az öttusa vb hírei
|
1989. augusztus 21. hétfő (MTI) - Jövő szerdán megkezdődik az egyik legrangosabb idei hazai sportesemény, a 31. felnőtt férfi öttusa világbajnokság. A különböző rendezvények értékét szokás azon is lemérni, közvetiti-e, s ha igen, milyen időtartammal a ,,nagyhatalomnak,, számító televizió. Nos, az öttusázók vetélkedése a TV képernyőjén is csúcsot dönt meg. Mint Gyulai Szabolcs főgyártásvezető elmondta, az autós Forma-1 és a fedettpályás atlétikai vb-hez hasonló méretű, azaz mintegy százfőnyi stáb fáradozik majd azon, hogy a képernyők előtt ülők is minél többet láthassanak az eseményekből. Az összesen 9 óra 25 perces műsoridőben lesz olyan szám, amit egyenesben közvetitenek, lesz pár perces bejelentkezés és felvétel is. Például a nyitó szám, a vivás napján kétszer kapcsol ki a Budapest Sportcsarnokba a TeleSport, aztán a nap folyamán rögzitett anyagból este összefoglalót láthatnak a sportág hivei. Augusztus 31-én az úszás legjobbjainak futamát élőben közvetitik, csakúgy, mint szeptember elsején a futást. S hogy a vb iránt mekkora az érdeklődés, azt jelzi a külföldi tévéadók jelentkezése. Összefoglalót kért például a francia Antenne 2, az olasz RAI, a szovjet, a lengyel és a csehszlovák televizió, valamint az Eurosport. x x x A Magyar Televizió a közvetitések kapcsán egy ujszerü tippjátékot is meghirdet. Szeptember 2-án, a lovagláskor a nézők tippelhetnek a csapatverseny aranyérmesére. A közkedvelt góltotóhoz hasonlóan a SZÜV számitógépével, közjegyző jelenlétében sorsolják ki a jól tippelők közül a győztest. Bővebb információkat a TeleSport adásaiban kaphatnak az érdeklődők. x x x A magyar válogatottak utolsó vb-felmérője az augusztus eleji csapatbajnokság volt. A csehszlovákok az elmúlt héten mérték fel utoljára tudásukat. A 24. nyilt csehszlovák bajnokságon Petr Blazek (5609 pont) és a vb-re nevezett Kadlec, Blazek, Fleissner összeállitású csapat nyert (16019 pont).+++
1989. augusztus 21., hétfő 13:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|