|
|
|
|
A Magyar Október Párt és a Fővárosi Tanács közös közleménye (OS)
|
1989. július 27., csütörtök - Alulírottak a Magyar Október Párt képviselői és a Fővárosi Tanács elnöke közöljük, hogy a mai napon az alábbi megállapodásra jutottunk: 1. A Fővárosi Tanács elnöke ígéretet tett arra, hogy a Budapest V. kerületi Münnich Ferenc utca nevének megváltoztatására irányuló javaslatot - az V. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának ezirányú állásfoglalása után - a Fővárosi Tanács VB 1989. október 23-ig megtárgyalja és döntést hoz. 2. A Fővárosi Tanács elnöke ismertette a Magyar Október Párt képviselőivel azt a szándékát, hogy a fővárost szimbolizáló jelképek, a személyekről szóló közterület-elnevezések, városrésznevek áttekintésére szakemberekből és társadalmi-politikai szervezetek képviselőiből álló bizottság létrehozását fogja javasolni a Fővárosi Tanácsnak. Ismertette továbbá, hogy a Fővárosi Tanács munakterve szerint 1989. novemberi ülésén tárgyalja a közterület-elnevezésről szóló új tanácsrendelet tervezetét. A javaslat szerint közterület névváltozásokra csak a lakosság véleményének kikérésével kerülhet sor. 3. Fentiek figyelembevételével a Magyar Október Párt a döntéshozatal időpontjáig felfüggeszti a fenti utcanév megváltoztatására irányuló akcióit, nevezetesen nem festi vagy ragasztja át a Münnich Ferenc nevét feltüntető utcatáblákat, és nem festi a házfalakra a javasolt, hagyományos Nádor utca nevet. A Magyar Október Párt átadta az V. Kerületi Tanácshoz való továbbítás végett azt a 11 ívet, amelyen a mondott utca 168 nagykorú lakója aláírásával tanúsította, hogy a Nádor utcára való visszanevezés mellett foglal állást. A Magyar Október Párt vállalja, hogy a továbbiakban is részt vesz a helyi lakosság véleményének megismerését szolgáló felmérésekben. Budapest, 1989. július 27. A Magyar Október Párt nevében: Dr. Bielek József Bánlaki József a Fővárosi Tanács elnöke Dr. Krassó György
1989. július 27., csütörtök 18:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|