|
|
|
|
- Moszkvai csúcstalálkozó - 1. folyt.
|
A fenti összefüggésben logikusnak, mégis példa nélkülinek mondható az, hogy egy magyar kommunista pártvezető szájából olyan kérés vagy javaslat hangozzék el a Kremlben, mint a Nyers Rezsőé, aki moszkvai vendéglátóinak azt tanácsolta: vegyék föl a kapcsolatot az újonnan alakult magyarországi politikai pártokkal. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a magyar küldöttség nyíltan hitet tett a Kelet és Nyugat közötti politikai és gazdasági hídszerep mellett, magyarul az európai Honkong-szerep fölvállalása mellett, s hogy - nyilván ezzel összefüggésben - máris terítékre került a két ország közti eddigi rubelelszámolás konventibilizálása -, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy talán valóban a magyar-szovjet kapcsolatok új fejezete előtt állunk. Ezért szállhatott megkönyebbült, vagy legalábbis bizakodó szívvel repülőre a magyar delegáció - amelynek tagjai talán éppoly szorongva figyelték a bányászsztrájk kimenetelét, mint vendéglátóik. +++
1989. július 25., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|