|
|
|
|
Walesa, Bush - gdanski beszédek (1. rész)
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. július 11. kedd (MTI-tud) - Az elesett gdanski hajógyári munkások emlékművénél mondott üdvözlő beszédében Lech Walesa példátlan és történelmi eseménynek nevezte, hogy az amerikai elnök éppen itt, a szabadságért és a kenyérért elesettek emlékhelyén szól a lengyelekhez. Majd arról beszélt, hogy Lengyelország változatlanul nagyon nehéz feladatok előtt áll. Kijelentette: a politikai reformok felgyorsítására azért volt szükség, mert a ,,rabszolga nem lehet jó munkás,,. Lengyelország levetette a totalitárius sztálinizmus igáját, fel kíván zárkózni a fejlett világhoz, a demokrácia és a pluralizmus irányába fordult.
Figyelmeztetett azonban arra, hogy meg kell őrizni a helyes arányt a politikai és a gazdasági reformok között. Ezeknek párhuzamosan kell haladniuk. Ellenkező esetben - mondotta - megismétlődhet a kínai példa és Lengyelország is a ,,Mennyei béke terén,, találhatja magát. - Mindannyiunk erőfeszítésére van szükség - hangsúlyozta - ahhoz, hogy a felgyorsult politikai reformokkal lépést tarthasson a gazdasági reform. Erre az Egyesült Államok és Nyugat-Európa nagy hatást gyakorolhat, hozzájárulhat ahhoz, hogy a lengyelek millióinak munkája ne legyen értelmetlen, elősegítheti a lengyel és a nyugati cégek együttműködését. A nyugati világ sokat tehet azért, hogy Lengyelország és Európa keleti fele ne destabilizálódjon, hogy ne kerüljön veszélybe a demokratizációs folyamat. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy az amerikai elnök azzal a meggyőződéssel távozik Lengyelországból, hogy Lengyelországnak érdemes és szükséges is segíteni. (folyt.)
1989. július 11., kedd 16:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Walesa, Bush - gdanski beszédek (2. rész)
|
A több alkalommal is viharos tapssal és éljenzéssel félbeszakított beszédében a gdanskiak tízezrei előtt Bush mégegyszer csodálatának adott hangot az előző, 1987-es látogatása óta Lengyelországban bekövetkezett változások miatt, kiemelve a szabad választások óriási jelentőségét. A hely szellemének megfelelően külön kiemelte ,,a gdanski villanyszerelő, Lech Walesa 1970-es színre lépésének történelmi jelentőségét,, , és az Egyesült Államok teljes támogatásáról biztosította a kerekasztalnál született megállapodások végrehajtását, ,,a nagy lengyel vezetőt: Lech Walesát,,. Miközben többször és többféle módon is az Egyesült Államok szolidaritásáról, támogatásáról biztosította a példátlan történelmi esélyhelyzetbe került Lengyelországot, az elnök arra is figyelmeztetett, hogy még koránt sincs vége a nehéz időknek, a gazdasági reformok megvalósításához a lengyeleknek türelemre, kitartásra, a nehézségek vállalására lesz szükségük. - Az eredmények - hangsúlyozta - nem napokon belül, még csak nem is egy év múlva várhatók, de egy emberöltőn belül egészen bizonyosan. Bush szerint most jött el a lengyelek órája. Kellő felelősségérzettel élni kell a lehetőséggel. A társadalom és az ország vezetése között megindult párbeszéd, a Szolidaritás újjászületése kellő feltételeket teremt ahhoz, hogy erős, jólétben élő, szabad Lengyelország születhessen, amihez az Egyesült Államok kész minden segítséget megadni. ,,Lengyelország meg fogja mutatni a világnak, hogy mire képes egy szabad ország,,. Bush végezetül azt mondta: ha fiatal lengyel lennék, élve a jelenlegi példátlan történelmi lehetőséggel itt maradnék Lengyelországban, itt valósítanám meg vágyaimat. Az óriási tapssal és éljenzéssel fogadott beszédét követően váratlanul Lech Walesa lépett a mikrofonhoz és elragadtatott hangon méltatta Bushnak az övét felülmúló beszédét, hozzátéve: nem véletlen, hiszen én nem vagyok elnök.... Majd kijelentette: Lengyelországnak minden esélye megvan arra, hogy ,,Kelet-Európa Amerikája legyen,,. A Lenin-hajógyár előtti tömeggyűlés után Bush elnök a kegyelet virágait helyezte el a gdanski Westerplattén a második világháború kitörésekor hősiesen védekező lengyelek emlékművénél, amivel be is fejeződött lengyelországi programja. Embargó feloldásig Bush Gdanskból egyenesen Budapestre indult az elnöki különgéppel. +++
1989. július 11., kedd 16:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|