|
|
|
|
Találkozás román menekültekkel
|
München, 1989. július 4. (SZER, Magyar híradó) - Tegnapi adásunkban jelentkezett Ara-Kovács Attila Debrecenből, ahol romániai menekültekkel találkozott. Most beszámolójának második, befejező részét hallják: Debrecen határában átfestett útjelző tábla, rajta magyarul is: Nagyvárad. Ez változást mutat, hisz eddig közutakon ilyesmivel még véletlenül sem lehetett találkozni. Aztán az erdélyi menekülteknek lakhelyet és segélyt nyújtó befogadóállomás következik az Ifjúság utca 2. alatti földszintes középületben. Tegnapi tudósításomban elmondtam, hogy debreceni utunkra két nyugati újságíró kollégával vállalkoztam. Valamennyiünket főképp azok az aktuális romániai hírek érdekelték, melyek a legutóbbi napok eseményeit világíthatják meg, mint amilyenek például a menekülés esélyei, a vasfüggöny építése vagy a lakosság köznapi szenvedése. Először egy bukaresti kerül elő. Elmondja, hogy alig pár órája érkezett. Nem most próbálkozott először a szökéssel, egyszer már visszaadták a magyar hatóságok valamikor 1988-ban, a román katonák pedig kegyetlenül megkínozták, heréit szétrugdosták. Börtönben csak fél évet ült. Hogy milyen a börtön? A nagyváradiról tudna egy-két szót mondani. Tele van menekültekkel. Gyerekeket ott ugyan nem látott, de terhes anyákat, idős embereket igen. Reméli, hogy a magyarok most nem adják vissza, de hogy mit fog a világban csinálni, azt még nem tudja. Talán csatlakozik a román ellenálláshoz, mely - meglepetésünkre ő így tudja - igen erős, különösen Magyarországon. Keresni sem kell, s máris előkerül egy a romániai volt hivatalosságok közül. Magyar, bár töri anyanyelvét. Határőrtiszt, volt, egy 50 kilométernyi magyar-román határszakasz őrsének parancsnoka. (folyt.)
1989. július 4., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Találkozás romániai menekültekkel - 1. folyt.
|
Miért menekült el? - kérdezzük egymás szavába vágva. Hát - mondja - mert 1987-ben - minthogy származásilag nem volt román - eltávolították a biztonsági kötelékből, mint minden kisebbségit. Pedig nem is értem - teszi hozzá - én mindig példásan megtettem mindent, amit elvártak tőlem. Lelkiismeret furdalása van-e? - kérdezi tovább egyikünk. Miért? - kérdez vissza kihívóan - én nem tettem semmit. Mindent a katonák tettek. Verésnek, erőszaknak, ha módunkban állt, mi tisztek vettük elejét. Igaz - jegyzem meg - az átmenekült katonáktól mi ezt másként hallottuk, de hagyjuk. Előkerül egy 17 éves nyurga fiú, nagykárolyi. Ő kétszer szökött. Monoton, közömbös hangon beszél, megmutatja bal kezén hüvelykujját, melyet a román határőrök ajtó közé szorították, s ami akkor csontig hasadt. Farkaskutyákat uszítottak rá, bajonettel szurkálták lábikráját s, hogy nem hazudik, azt saját szemünkkel látjuk. Három eset a debreceni száz közül, és az országos több ezerből. Amikor búcsúzni kezdünk, békülékenyen valamennyien visszaintenek. Érezhető, hogy biztonságban érzik magukat, annak ellenére, hogy egész jövőjük bizonytalan. +++
1989. július 4., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|