|
|
|
|
Kiszczak vállalja - interjú (1.rész)
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. július 4. kedd (MTI-tud.) - Amennyiben a LEMP vezető testülete úgy dönt és ezt támogatják a LEMP szövetségesei, akkor Czeslaw Kiszczak kész elvállalni a jelöltséget a köztársasági elnöki posztra.
Ezt maga az érdekelt jelentette be egy keddi interjúban, hozzátéve, hogy változatlanul Wojciech Jaruzelskit tartja a legalkalmasabbnak erre a funkcióra. A PAP lengyel hírügynökség kérdéseire válaszolva a jelenlegi belügyminiszter, a LEMP KB PB tagja úgy vélekedett, hogy 8 éves belügyminisztersége, részvétele a szükségállapot bevezetésében nem jelenthet akadályt a köztársasági elnöki poszt elfoglalása szempontjából. A szükségállapotot szükséges rossznak minősítette és úgy vélekedett, hogy ha a kerekasztalt már akkor elkezdik, elkerülhető lett volna az erőszak. Kiszczak, aki Jaruzelskihez hasonlóan tábornok és hivatásos katona, évek óta nem adott interjút sem a lengyel, sem a külföldi sajtónak. Nem szólalt fel a LEMP KB legutóbbi ülésén sem, ahol Jaruzelski visszalépett a köztársasági elnöki jelöltségtől és eddig csak a párt Központi Bizottsága szóvivőjétől lehetett tudni, hogy Jaruzelskinek négyszemközt igent mondott a köztársasági elnöki jelölés ügyében. Mostani nyilatkozatában kimerítő válaszokat adott az ország belpolitikai, gazdasági és külpolitikai helyzetére vonatkozó kérdésekre, helyenként amolyan elnökjelölti nyilatkozatot tett. Meggyőződéssel vallotta, hogy meg tud felelni a lengyel Nemzetvédelmi Minisztérium Katonai Tanácsa elvárásainak is. Kiszczak szerint a legbonyolultabb, a legveszélyesebb helyzetekben is a tárgyalások, a vélemények meghallgatása, a megegyezés a legjobb eszköz és a köztársasági elnök csak a legszélsőségesebb esetben élhet a rendkívüli állapot bevezetésére vonatkozó jogával. (folyt.)
1989. július 4., kedd 20:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kiszczak vállalja - interjú (2.rész)
|
Kiszczak szerint a köztársasági elnöknek az egész lengyel társadalmat kell képviselnie és figyelembe kell venni valamennyi parlamenti erő törekvését. Kapcsolatát Lech Walesáwal, a Szolidaritás elnökével - számos tárgyalás és megbeszélés után - személyes jellegűnek minősítette és úgy vélekedett, hogy a köztársasági elnöknek a kerekasztalnál kidolgozott politikai konszenzus folytatójának kell lennie, a demokrácia kiszélesítésén és elmélyítésén, a gazdasági reformok felgyorsításán kell fáradoznia. A legfontosabb és legsürgősebb feladat az elnök számára - mondotta - a kormányfő kiválasztása, olyan jelölt megtalálása, akit a parlament mindkét háza, valamennyi politikai erő elfogad. Az új kormánynak, a parlamentnek - hangsúlyozta - a reformok folytatása a legfőbb feladata, mégpedig olyan ütemben és olyan széles fronton, amilyen ütemben és amilyen szélességben csak biztonságosan lehetséges. Az egyetlen határ: a lengyel társadalom, a lengyel állam érdeke. Egy erős kormány megalakítása után a legfontosabb feladatnak Kiszczak a gazdasági nehézségek csökkentését nevezte, mivel a lakosság jelentős részének megromlott anyagi helyzete társadalmi robbanással fenyeget. További kérdésekre válaszolva érzékeltette, hogy mind emberileg, mind politikailag megfelelő személynek tartja magát a köztársasági elnöki posztra. Úgy véli rendelkezik a szükséges tapasztalattal, szakmai ismerettel, még a külpolitika terén is, ahol eddig kevés alkalma volt a bizonyításra.+++
1989. július 4., kedd 20:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|