|
|
|
|
Kohl - pohárköszöntő (2.rész)
|
Kohl emlékeztett arra, hogy idén lesz ötven esztendeje a második világháború kirobbantásának, a Lengyelország elleni agressziónak. Ezt a támadást - mondotta a német-szovjet meg nem támadási szerződésre, illetőleg az úgynevezett tikos záradékra utalva - egy szégyenletes paktum előzte meg, amellyel immáron negyedszer osztották fel az országot. Mi németek tudatában vagyunk annak, hogy német kezek a németség nevében mennyi halált osztogattak, mennyi pusztulást, szenvedést és nyomorúságot okoztak, és hogy ezt a háborút valamivel később rázúdították a Szovjetunió népeire is - jelentette ki. Megemlítette, hogy sok német is ártatlanul pusztult el, és sokan szörnyű szenvedéseken mentek át, több mint 10 millió elűzött és menekült vesztette el hazáját. A németek együvétartozása a hazájuk és a régi főváros, Berlin megosztottsága ellenére is töretlen. A németek nyílt sebnek érzik ezt a változatlan megosztottságot - mondotta. Kohl, felidézve a most negyvenéves NSZK alaptörvényét, kifejtette, hogy ebben az alkotmányban a nép kinyilvánította az önrendelkezésre és az egység elérésére irányuló akaratát, azt, hogy az egyszer majd egyesült Európa egyenjogú tagjaként szolgálhassa a világbékét. A kancellár ismét hitet tett a NATO és az Európai Közösség (EK) értékei mellett, hangoztatva, hogy az NSZK nem adja fel az irántuk való kötelezettségeit. Ugyanakkor azt is tisztázta, hogy az EK-t nem tekinti azonosnak egész Európával, s ezért különös elkötelezettséggel munkálkodik az európai biztonság és együttműködés megszilárdításán. Hazája céljaként olyan tartós, szilárd és igazságos európai békerendszert vázolt fel, amelyben szavatolt a szabadság, az emberi jogok, a népek önrendelkezése, felszámolják a mesterséges megosztottságokat, lerombolják az olyan visszataszító jelképeket, mint amilyen a berlini fal, s amelyben ismét megtestesülhet egész Európa történelmi, kulturális és emberi egységében. A bécsi utóértekezlet záródokumentuma új utakat jelölt ki az emberi jogok, a szabad mozgás és a kisebbségek védelme tekintetében. Az NSZK ehhez az összeurópai folyamathoz kíván hozzájárulni azzal, hogy elmélyíti jószomszédi kapcsolatait keleti és délkeleti szomszédaival. Ebben központi szerepet tölt be a Szovjetunióhoz fűződő visszony, s a jó nyugatnémet-szovjet kapcsolatok központi jelentőségűek általánosságban is a kelet-nyugati viszony szempontjából - mondotta. (folyt.)
1989. június 12., hétfő 20:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csuvacs János vagyok az Autórádió című műsorukhoz szeretnék saját véleményt elmondani. Ezelőtt pár évvel az előtt ugy érzem sokkal több autótesztet, kisautó tesztet, új kis, középnagyságú autókat mutattak be, mint az új műsorban. Az új műsor vezetése megváltozott, vidámabb a régihez képest, de mint hogy ha ez az autóknak a rovására menne, és személy szerint szeretném, ha többet mutatnának be, főleg olyan kis autókról, ami nekünk magyaroknak tulajdonképpen jobban elérhető. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|