|
|
|
|
Egyetemi, főiskolai tanévnyitók (3. rész) (Mark Palmer)
|
Pénteken a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dísztermében megnyitották a Külkereskedelmi Főiskola új tanévét. A tanévnyitón ott volt Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Törzsök Éva, a főiskola főigazgatója elmondotta: intézményükben csaknem kétezer hallgató sajátítja el a külkereskedelmi szakma tudnivalóit. Az új tanévre csaknem ötször többen kérték felvételüket, mint amennyit végül - szűkös körülményeik között - beiskolázhattak: így az első évfolyamra 465 hallgatót vettek fel. A főigazgató felhívta a figyelmet arra, a hallgatóknak egyre magasabb szinten kell elsajátítaniuk azokat a speciális ismereteket, amelyekkel azelőtt csak a külkereskedők rendelkeztek, ám azokat ma már a gazdasági, vállalati vezetőknek is el kell sajátítaniok. Ilyen például a tőzsdével, a váltóval, a hitellevéllel, a bankgaranciával kapcsolatos tudnivaló. A tanévnyitó ünnepségen felszólalt Mark Palmer nagykövet, aki a magyar gazdasági, kereskedelmi változásokra utalva elmondotta: számos ország példája bizonyítja, hogy ahol megteremtik a szabad kereskedelem lehetőségét, ott rövid idő alatt javul a gazdaság állapota. Úgy gondolja, hogy ez Magyarország esetében is így igaz. Bejelentette: a közeljövőben hat további amerikai vállalat kíván kereskedelmi irodát felállítani Magyarországon. (folyt.köv.)
1989. szeptember 8., péntek 12:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|