|
|
|
|
- Interjú Mark Palmerrel - 2. folyt.
|
- Azt hiszem, hogy az elnök nagyon érdekesnek találta megbeszéléseit a jelenlegi magyar vezetőséggel. Találkozott Straub elnök úrral - aki természetesen nem tagja az MSZMP-nek mégis megpróbál valamennyi magyart képviselni. Ők ketten hasznos és eredményes tárgyalásokat folytattak. Azután a különböző fogadásokon, vacsorákon, hivatalos tárgyalásokon az elnök véleménycserét tartott Nyers, Németh, Pozsgay és Szűrös urakkal, valamint Horn Gyula külügyminiszter úrral, aki tulajdonképpen az MSZMP vezetőségét képezi. Azt hiszem az elnök megnyugtatónak tartotta ezeket az eszmecseréket, mert azt hallhatta, hogy a párt valóban elkötelezte magát a többpártos, szabad választások és gazdasági élet decentralizálása mellett.
Ezek persze egyelőre még csak íratlan elkötelezettségek, és az lenne a fontos, hogy mindezt a gyakorlatban is megvalósítsák. De azt hiszem Bush elnök bizakodó. Mert - amint azt a magyar vezetőknek is mondotta - mindaz amit ezektől a vezetőktől megtudott, hogy az országot milyen írányban akarják továbbvinni - mindenképpen bíztató. - Következő kérdésem Mark Palmer úrhoz az Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez: Bár Ön már jelezte, hogy egyelőre nem szívesen nyilatkozik a magyar vezetőség reakciójáról az elnöki látogatással kapcsolatban, kérem mégis mondjon néhány szót arról, ahogy Ön látja a magyarok reakcióját a Bush elnök által bejelentett segélycsomagra. Mert a riporter véleménye a magyar sajtót olvasva az, hogy a magyarok tisztában vannak azzal, hogy ez - bár egy szerény lépés, de egy igen fontos első lépés. - A mi véleményünk az, hogy a magyarok nem akarják, hogy az Egyesült Államok úgy kezelje őket, mint egy harmadik világbeli országot. Tehát ő nem egy olyan országot, aminek csak pénzt adunk. Sokkal inkább azt szeretné, hogy úgy tekintsünk rájuk mint egy országra, amely már elindult a gazdasági talpraállás útján, és ennek jegyében lehetővé váljon számára, hogy normális, rendezett kereskedelmi kapcsolatokat tarthasson fenn a világgal. (folyt.)
1989. július 17., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|