|
|
|
|
Bush elnök interjúja magyar újságíróknak (10. rész)
|
Embargó 24.00 óráig MTI: - Elnök úr, megköszönve a beszélgetést, engedjen meg egy utolsó kérdést: mint egy beszédében mondotta, a hidegháború Kelet-Európában kezdődött, s ott is fog végetérni. Mit tehetnek az amerikaiak és új, kis partnerük, Magyarország, azért, hogy a hidegháború igazán véget érjen itt, Kelet-Európában? George Bush: Folytatódjanak a változások, a nyíltság, amelynek tanui vagyunk. Bob Hawke elmondta nekem, hogy találkozott az ellenzéki vezetőkkel, s azok teljes lendülettel tárgyaltak a kormánnyal a jövendő választási folyamat szabadságáról. Ezek helyes, jó dolgok. Nálunk kétpárt-rendszer van - bár néha úgy tűnik, mintha húszpárti rendszer volna, annyi a frakció a Republikánus, annyi a Demokrata Pártban. Nem akarjuk azt mondani önöknek, hogy csak akkor lehetnek jó kapcsolataik az Egyesült Államokkal, ha kétpárti rendszerük lesz, s az egyik pártot republikánusnak, a másikat demokratának fogják hivni - nem szeretnénk ilyesmit senkire ráeröltetni. A dinamikus politikai változásokat viszont lelkesen üdvözli az Egyesült Államok, törvényhozásunk, kormányunk. Ezért azt mondanám: folytassák, mert ez nem okoz kárt senki másnak. Tegyék azt, ami a legjobb a magyar nép számára, ami a legjobban szolgálja a magyarok ősrégi törekvését a szabadságra, a függetlenségre. Folytassák, hogy megvalósíthassák álmaikat. Alig várom, hogy önöknél lehessek... +++
1989. július 7., péntek 15:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|