|
|
|
|
Bush: beszéd, sajtóértekezlet, Magyarország (2.rész)
|
Az elnök felhívta az amerikai gazdaság képviselőit: támogassák a magánszektort Magyarországon és Lengyelországban, míg az oktatási intézmények, az alapítványok vezetőit arra ösztönözte, szélesítsék ki a cserét e két országgal, teremtsenek kapcsolatokat az amerikai egyetemek és azok budapesti, varsói társai között. A meghívottakat ezután vezető kormánytisztviselők, köztük Brent Scowcroft, nemzetbiztonsági tanácsadó, Carla Hills, a kereskedelmi tárgyalások kormánymegbízottja (minisztere) és mások tájékoztatták a lengyel és a magyar helyzetről, a kapcsolatépítés lehetőségeiről. X X X A sajtó előtt az amerikai elnök kijelentette: útja két olyan országba vezeti, amelyek ,,példátlan erőfeszítéseket tesznek a gazdasági és a politikai reformok útján. Világosan kifejezzük majd támogatásunkat a demokratikus út iránt, amelyet választottak. Törekvéseik nemcsak új kezdetet jelentenek saját országukban, hanem az európai megbékélés történelmi folyamatának nyitányát is jelenthetik. Lengyelország és Magyarország kétségkívül súlyos gazdasági gondokkal küzd és semmilyen külső segítség nem pótolhatja saját, állhatatos erőfeszítéseiket. Feladatunk, hogy segítsük megteremteni a feltételeket, amelyek között a lengyelek és a magyarok gazdaságilag talpra tudnak állni és sikeres lesz átmenetük a demokráciába,,. Az elnök véleménye szerint a tény, hogy Mihail Gorbacsov propagandának nevezte Bush javaslatát: vonják ki a szovjet csapatokat Lengyelországból, nem jelenti az amerikai indítvány elutasítását. A Szovjetunió már kivont csapatokat Magyarországról - ki gondolta volna ezt két évvel ezelőtt? - mondotta. Az elnök újólag hangoztatta, hogy útjával nem kíván éket verni a Szovjetunió és Kelet-Európa közé. Egy kérdésre, vannak-e előfeltételei annak, hogy megjavuljon a viszony az Egyesült Államok és az NDK között, Bush igennel válaszolt: ,,Valamivel több,, demokráciára, szabadságra, nyitottságra van ehhez szükség - ez senkinek nem árt. ,,Ugyanezt lehet mondani Csehszlovákiára, Romániára, Jugoszláviára - jóllehet az utóbbi már bizonyos mértékig halad e tekintetben - tette hozzá,,. +++
1989. július 7., péntek 07:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|