|
|
|
|
Kelet-Európát érintő amerikai kijelentés
|
München, 1989. július 7. (SZER, A mai nap) - Nicolas Brady amerikai pénzügyminiszter nyilatkozott Bush elnök lengyelországi és magyarországi látogatásának gazdasági vonatkozásairól. Az amerikai elnök Budapestről Párizsba utazik, ahol a vezető ipari államok gazdasági csúcskonferenciáján vesz részt. Washingtoni munkatársunk, Csipán Tibor ismerteti a pénzügyminiszter fontosabb megállapításait. - Bush elnök európai útja előtt Nicolas Brady pénzügyminiszter a Fehér Ház sajtótermében tájékoztatta az újságírókat, elsősorban a párizsi csúcstalálkozó gazdasági vonatkozásairól, de természetesen nem kerülhette el, hogy Bush utazásának a kelet-európai részét érintő kérdésekre is válaszoljon. A párizsi csúcsra vonatkozóan Brady megemlítette, hogy az kedvező gazdasági környezetben zajlik majd, a fejlett tőkés országokban 7 éve töretlen a gazdasági expanzió. Az inflációs nyomás most néhány országban erősödött, de eddig mindenhol sikerült az inflációt elfogadható, mérsékelt határok között tartani. Az amerikai pénzügyminiszter nyomatékosan kihangsúlyozta, hogy az 1985 óta kibontakozó nemzetközi gazdaságpolitikai koordináció melletti elkötelezettségét Washington majd a párizsi csúcson is megerősíti, különös tekintettel a kereskedelmi problémákra, az adósságválságra és a dollár árfolyamának a stabilitására. Ez utóbbival kapcsolatban Brady megjegyezte, hogy a dollár árfolyamának további emlekedése nem feltétlenül lenne hasznos a világgazdasági folyamatokra. Ezt a szokatlanul direkt megjegyzést a világ pénz- piacai azóta már bizonyára megemésztették. (folyt.)
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|