|
|
|
|
Eagleburger - Bush-látogatás - 2. rész.
|
Eaglebruger szinte ugyanígy érvelt Lengyelországgal kapcsolatban is. A bonni kérdésre, hogy Washington kíván-e nyomást gyakorolni a lengyel kormányra, illetve túl gyorsan halad-e Lengyelország, azt felelte: ,,Ez a lengyelek ügye. Idő kell mindenhez, főleg ha ilyen nagy mértékű változásokról van szó, mint amilyeneket most a lengyelek szeretnének megvalósítani. Azt mindenesetre elmodhatom, hogy a megoldás kulcsa a kompromisszumokban van, enélkül egyik országban sem érhetnek el semmit,,. A politikus a továbbiakban biztosította a lengyel kérdezőt, hogy Bush elsősorban a magáncégek közötti kapcsolatokat szeretné előmozdítani, s ez érvényes Magyarország esetében is. ,,Szakítani akarunk a hetvenes évek amerikai politikájával, amikor csak vég nélkül pumpáltuk a pénzt ezekbe az országokba. Konkrét együttműködésre van szükség,, - mondta. A műsorban a magyar és a nyugatnémet újságíró is élénken érdeklődött az általános európai helyzet jövőjéről, a kelet-európai változásoknak az összeurópai folyamatokra gyakorlot hatásáról. Eagleburger szerint a Magyarországon, Lengyelországban és a Szovjetunióban zajló reformok feltétlenül hatással lesznek a kelet-európai országokra, de a nyugatiakra is. A kérdés katonai vonatkozásairól azt mondta, hogy csak akkor lesz értelme felvetni a két tömb feloszlatásának témáját, ha megszünik a szovjet fölény. Több kérdező is felvetette az emberi jogok problémáját. Sugár András például a romániai jogsértésekről faggatta a stúdióban ülő vendéget. Eagleburger megintcsak belügynek nevezte Magyarország és Románia vitáját, de hozzátette: az Egyesült Államok az alapvető emberi jogok betartását minden európai országtól elvárja. Szivesen üdvözölné-e Erich Honeckert Washingtonban? - hangzott a bonni kérdés. A külügyminiszter-helyettes igennel válaszolt, de kikötötte: ,,előbb bontsák le a Falat, addig szó sem lehet róla,,.+++
1989. július 6., csütörtök 17:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|