|
|
|
|
Eagleburger - Bush-látogatás - 1. rész.
|
Budapest, 1989. július 6. csütörtök (MTI) - Az Egyesült Államoknak nemzeti érdeke, hogy a Magyarországon és Lengyelországban zajló politikai és gazdasági reformok sikeresek legyenek, mert ezáltal közelebb kerülhetünk Európa megosztottságának végéhez - mondta Lawrence Eagleburger amerikai első külügyminiszter-helyettes a USA Worldnet tévéhálózat csütörtök délután sugárzott,,Párbeszéd,, című nemzetközi telefonos fórumában. A politikust Budapestről, Varsóból, Bonnból és Londonból kérdezték az újságírók Bush elnök küszöbönálló kelet-európai útjáról.
A harminc perces adás túlnyomó részében az újságírók arra voltak kiváncsiak, hogy mit hoz magával Bush a két fővárosba, vagyis Washington miként képzeli el a Magyarországon és Lengyelországban megkezdett gazdasági és politikai reformok támogatását. Eagleburger mindvégig diplomatához hűen tárgyilagos és mértéktartó válaszokat adott, részletekbe nem bocsátkozott. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy szigorúan belügyekről van szó, de Bush útján nyilvánvalóan középpontba kerülnek majd a gazdasági és politikai együttműködés konkrét formái. Ezek részletezésétől elzárkózott, mint mondta: ,, Ezt meghagyom az elnöknek,,. Sugár András, a Magyar Televizió Panoráma cimű műsorának képviseletében szintén a Bush-csomag tartalma iránt érdeklődött. Eaglebruger röviden úgy válaszolt, hogy ,,valamilyen gazdasági segélyprogramot biztosan hoz magával az elnök,,. Sugár a témánál maradva azt tudakolta: lát-e esélyt arra, hogy az Egyesült Államok mégis megadja az öt évre érvényes legnagyobb kereskedelmi kedvezményt Magyarországnak. A képviselőház ugyanis a napokban - kétharmados többség hiján - nem hagyta jóvá az erről szóló javaslatot. Eagleburger bizakodó volt és azt mondta: van esély, hogy a szenátus megszavazza a kedvezményt, ílymódon az ismét a képviselőház elé kerülhet, ahol már egyszerű többség is elegendő a javaslat elfogadásához. A magyar újságíró ezután az elmúlt egy esztendőben végbement magyar változások amerikai értékelését kérte a politikustól. ,,Könnyű helyzetben vagyok, hiszen maga a tény, hogy az elnök ellátogat Budapestre, már jelzi az elismerésünket - mondta Eagleburger. További támogatásunk azonban a reformok ütemétől és a megoldások módjától függ - tette hozzá.(folyt.)
1989. július 6., csütörtök 17:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|