|
|
|
|
Híres amerikai tévékommentátor a látogatásról
|
Washington, 1989. július 5. (Amerika Hangja) - Bush elnök küszöbönálló budapesti látogatását megelőző interjúsorozatunkkal az volt a célunk, hogy úgyszólván mindenkit megszólaltassunk, aki számít. És így lett elkerülhetetlen annak az országos hírű amerikai tévékommentátornak a megszólaltatása is, aki talán hallgatóink számára sem teljesen ismeretlen: John McLaughlin készítette tavaly Budapesten Kádár Jánossal azt az interjút, amit az Amerika Hangja teljes egészében közvetített, és amelynek szélesen gyűrűző visszhangja minden bizonnyal hozzájárult Kádár János eltávolításához az MSZMP éléről. Mr. McLaughlin, aki az egyik legnézettebb washingtoni politikai tévé talk shaw - mondjuk úgy - házigazdája, kérésemre a következő magnószalagra vett nyilatkozatot tette Bush elnök budapesti látogatásánk jelentőségéről: - John McLaughlin vagyok. Tavaly Budapesten készítettem interjút Kádár Jánossal elsősorban arról, hogy miért csúszik ki kezéből fokozatosan az MSZMP vezetése, mi a magyarázata annak, hogy a párton belül ellenzéki hangok és egyéniségek jelentek meg. És érintettük a kelet-európai változásokat is. A beszélgetés során egy átalakulóban lévő ország képe bontakozott ki. Olyan kép, amely megváltoztatja azt a képet, amit az Egyesült Államok hagyományosan alkotott magának Kelet-Európáról és Magyarországról. Bush elnök küszöbönálló magyarországi látogatása három szempontból minősíthető történelmi jelentőségűnek. (folyt.)
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|