|
|
|
|
A MUOSZ nyilatkozata a választás nyilvánossági szabályairól (OS)
|
1989. július 5., szerda - A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége hangsúlyozottan ajánlja a háromoldalú tárgyalások résztvevőinek figyelmébe a következőket: Magyarország választásra jogosult állampolgárai döntő többségének nem volt még alkalma többpártrendszerű, szabad választásokon élni szavazati jogával. Így nem túlzás azt mondani, hogy a nemzet egésze számára új folyamatról van szó. Az új választási rendszer részleteinek megismertetése, az egyes, jelölteket indító pártok és szervezetek programjának, személyiségeinek, jelöltjeinek bemutatása bizonnyal elsősorban a hírközlés feladatának ígérkezik. Ehhez azonban időre és demokratikus nyilvánossági játékszabályokra van szükség. Bármennyire hatékonyan működnek is az egyes pártok és szervezetek, a választási kampány során mindenképpen szükségük lesz a nyomtatott és elektronikus nyilvánosságra. Ezen belül kiemelten szükségük lesz az e pillanatig kormányfelügyelet alatt álló nemzeti médiumokra: a Magyar Távirati Irodára, a Magyar Rádióra és a Magyar Televízióra. Ugyancsak nem nélkülözhetik majd azt a nyilvánosságot, amelyet a jelenleg részben rendezetlen és szabályozatlan politikai elkötelezettségű írott sajtó képvisel. A sajtót tekintve részben monopóliumok, részben súlyosan egyenlőtlen anyagi, technikai, szervezeti és személyi versenyfeltételek alakultak ki. Éppen ezért javasoljuk, hogy sürgősen - akár a választási törvény megtárgyalása, a választások időpontjának meghatározása előtt - állapodjanak meg a választás nyilvánossági szabályairól. E szabályok nélkül ugyanis szövetségünk tagjai nem lesznek abban a helyzetben, hogy eleget tehessenek legfontosabbnak tekintett feladatuknak: ez pedig az, hogy érdemben hozzájárulhassanak a szabad választások tisztességes előkészítéséhez és lebonyolításához. Budapest, 1989. július 4. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Elnöksége (OS)
1989. július 5., szerda 15:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek - A hatalmi kötélhúzás
"Ama július elejének volt más, máig ható eseménye is. Az egykori KISZ jogutódja - a Demisz - akkor ismerte be, hogy eladta Duna-parti székházát 800 millió forintért."
SZER-hallgató telefonja:
"Itt Gombár Gábor St. Gallen Svájcból beszélek. Azt szeretném mondani,hogy tudnának e egy olyant csinálni, a televizió adásban, mint a SZER, ami aztán végülis a későbbiek folyamán a magyar állam tulajdonába menne át, és addig viszont a románoknak, cseheknek is sugározna műsort magyar nyelven, úgy hogy a magyar kisebbség is tudná a volt magyar területeken fogni. Ez ilyen úgynevezett műholdas program, valamint rendes adóállomás, biztos a magyar állam megengedné, és a későbbiek folyamán, ha tárgyalnának átmenne a magyar állam tulajdonába, ami egy komoly dolog volna, a mai gazdasági helyzetben egy adóállomás ugye egy komplett több adóval sugárzó tehát ha ezt megbeszélnék az amerikai elnökkel, amikor idejön és gondoltam, hogy önök ezt jobban el tudnák intézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|