|
|
 |
|
 |
- Ünneplés - 1. folyt.
|
Úgy tűnik, az sem annyira a múlt tisztázását és a kommunista
párton belüli reformerek erkölcsi bázisának a létrehozását
szolgálta, mint inkább az ellenzéki tömegek lecsitítását, annak
elkerülését vagy elodázását, hogy a számottevő súlyú konzervatív
kolonccal megterhelt kommunista párt nyílt konfliktusba kerüljön a
társadalom ellenzéki részével.
Megértem persze, hogy az MSZMP reformerői igyekszenek elhárítani
a pártszakadást, attól tartva, hogy az csökkentené az ő politikai
súlyúkat, fokozná nehézségeiket, amellett növelné a nyílt társadalmi
konfliktus veszélyét. Nehéz a manőverezés a konzervatívok és az
ellenzék között, ám meglehet, mindaddig szükséges, amíg a
konzervatívok végleg vereséget nem szenvednek. Csakhogy nem
kellene-é ezt a vereséget épp a kádárizmus határozottabb és
nyíltabb, közérthetőbb bírálatával előmozdítaniok? Bármint áll is a
küzdelem az MSZMP-én belül konzervatívok és reformerek között, a
társadalomnak az a része, és hiszem: a túlnyomó része, mely -56-ot
egyértelműen a maga forradalmi függetlenségi harcának tekinti, nem
lehet tekintettel a kommunisták egymás közti viszályaira. Október
23-ika, mint hagyomány, számunkra nem lehet alku tárgya.
Az MSZMP budapesti bizottsága az ellenzék nemzeti
felelősségérzetére apellálva várja el, hogy 1856 örökösei hajlandók
legyenek összefogni a mai hatalom részeseivel. Ez a hatalom azonban
1956 eltiprásából született. Összefogásra csakis azokkal van
lehetőség, akik egyértelműen elhatárolják magukat Kádártól és a
kádárizmustól, sőt tovább megyek: ez is kevés ma már, mert 1956
örökségét nem az folytatja ma, aki az akkor még érthető
szocialisztikus reformkommunista illúziókat kívánja követni és
fenntartani. 1956 örökségének a legnagyobb értéke számunkra a
függetlenség, a demokrácia és a néptömegek kezdeményezésének a
hármas gondolata. (folyt.)
1989. július 20., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|