|
|
|
|
MDF fórum a közbiztonságról
|
1990. szeptember 27., csütörtök - Budapest most szegény
város, földrajzi fekvése, s újra visszaszerzett politikai rangja
azonban óriási lehetőségek forrása. A Magyar Demokrata Fórum azt
szeretné, ha a városrészek visszakapnák arculatukat - jelentette ki
Barsiné Pataky Etelka, az MDF budapesti főpolgármester-jelöltje a
párt VII. kerületi szervezetének közbiztonsági fórumán, a Fészek
Klubban, csütörtökön.
A főpolgármester-jelölt annak a véleményének adott hangot, hogy a VII. kerületben minőségi kereskedelem és üzlethálózat alakítható ki. Véleménye szerint Erzsébetvárosnak komoly esélye van arra, hogy az elmaradt infrastrukturális beruházásokat az önkormányzat irányításával a kerület behozza. A konkrét tervekről szólva, úgyis mint városgazdálkodási szakember, kijelentette: a közterületen rendet kell teremteni, ehhez elengedhetetlen a közterület-felügyelet megerősítése. A közbiztonság helyzetéről azt mondta, hogy ami most van, az minden, csak nem biztonság. Ezt egyébként saját bőrén is tapasztalta, hiszen néhány hete kirabolták a lakásukat. Véleménye szerint amíg nem lesz a rendőr és az állampolgár között kölcsönös bizalom, a helyzeten nem lehet változtatni.
Végezetül kijelentette: fővárosi környezetvédelmi szakfelügyelet létrehozására van szükség. E testület feladata lenne a környezettel összefüggő minden tevékenység figyelemmel kísérése, illetve a számonkérés. (MTI)
1990. szeptember 27., csütörtök 19:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|