|
|
|
|
A egésszégügyi megújításáról - az MDF fóruma (2. rész)
|
Tervezik azt is, hogy az ország közegészségügyi helyzetének javítása érdekében kialakítják a tisztiorvosi hálózatot. Fenntartják a centralizált mentési szolgálat rendszerét. A gyógyszertár a kormán y álláspontja szerint olyan közegészségügyi intézmény, amelyet csak gyógyszerész vezethet - állapította meg az államtitkár-helyettes. Támogatják a gyógyszertárak számának növelését. A meglévő egységek privatízációja révén kerülhet sor a jogtalan államosítás elsősorban elvi, erkölcsi jóvátételére. A gyógyszertérítési rendszert is felülvizsgálják, figyelembe véve a nemzetközi gyakorlatot is.
Az alapellátás rendszerének megújítása, illetve a házi orvos intézményének a bevezetése élénk vitát váltott ki. Számosan üdvözölték ezt a tervet, mondván a korszerű, hatékony egészségügyi ellátás alapvető feltétele a házi orvoslás, amelynek hagyományai vannak országunkban. Ennek korszerű rendszerét kell bevezetni. A háziorvos megismerve a családok, azok minden tagjának testi bajait csakúgy mint lelki problémáit, képes arra, hogy elősegítse a betegségek megelőzését, idejekorán felismerje és eredményesen gyógyítsa a betegségeket. Fontos persze, hogy a házi orvosok a legáltalánosabban képzett diagnoszták és gyógyászok, a család egészségügyi menedzserei legyenek. Hivatásukat a szakorvosok közreműködésével teljesíthetik majd. Némelyek úgy vélték a specializálódás korában a házi orvosi rendszer túlhaladott. Kifejezték aggodalmukat: a körzeti gyermekorvosi hálózat megszüntetése csökkentheti az egészségügyellátás színvonalát, megszünne a legcsaládibb egészségügyi ellátás, az a szolgálat, amely eddig is a legtöbb és a legintenzívebb szociális ellátást nyújtottak. Kérdés az is - hangoztatták -, hogy a lakosság többsége, amely ragaszkodik a szakorvosokhoz, hogyan fogadja a családi orvost. Mások a kórházakhoz integrált rendelőintézetek sorsa iránt agódtak. Nem értettek egyet azzal, hogy a rendelőintézetek a kórházak szakambulanciájává degralódjanak. Javasolták, hogy a rendelőintézeteket is - miként az alapellátás - függetelenítsék a kórházaktól. Elhangozott az is, hogy már ezideig meg lehetett volna kezdeni az alapellátás megújítását. (MTI)
1990. szeptember 1., szombat 19:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|