|
|
|
|
Megnyílt a Korona Szálló
|
1990. július 12., csütörtök - Budapest belvárosában, a
Kálvin téren csütörtökön megnyílt az ország legújabb, s egyben
második legnagyobb szállodája, a Hotel Korona.
Az üzemeltető Pannonia Szálloda és Vendéglátó Vállalat méltán büszke arra, hogy rekordidő, mindössze 410 nap alatt épült fel a 4 csillagos, 433 szobás, 9 emeletes szálloda. Több olyan szolgáltatást is nyújtanak, amely a magyarországi szállodákban nem jellemző. Három szobátpéldául a mozgássérülteknek alakítottak ki, s egy teljes emelet - azaz 49 szoba - a nem dohányzók rendelkezésére áll. A szobák nagy részében egyébként légkondicionáló berendezés működik, s a parkolóban 150 személygépkocsinak van egyszerre hely. Hat vendéglátóhely működik az épületben, ezen kívül üzletek, utazási irodák kirendeltségei, s uszoda, szauna is várja a vendégeket. Fogadást egyszerre 400 személy részére tudnak rendezni, ezen kívül 4 külön teremben van mód különféle rendezvényekre. Ilyet egyébként házon kívül is szervez a szálloda, rendelkezésükre áll ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum díszterme és a Magyar Rádió márványterme erre a célra. Az árak nem olcsók, ám nem is magasabbak, mint a Közép-Európában általában a négycsillagos szállodákban- állítják a vállalat szakemberei.
A Pannonia lízing formájában üzemelteti az új szállodát, s erről a CW Immobilienleasing GmbH-val kötöttek megállapodást. A lízing-szerződés 22 évre szól, ami azt jelenti, hogy a 440 millió osztrák schillingnyi építési költséget - plusz 7,6 százalékos kamatot - 22 év alatt kell visszafizetni. A cég arra számít, hogy a lízing-visszafizetési kötelezettség ellenére a szálloda már az első évben nyereséges lesz. Optimizmusukat arra alapozzák, hogy már az egész idei nyári szezonra telt házuk lesz az előzetes foglalások alapján. (MTI)
1990. július 12., csütörtök 00:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|